Főrendiházi irományok, 1892. V. kötet • 249-276. sz.

Irományszámok - 1892-266

42 CCLXVI. SZÁM. A 17. §. ugyan felöleli mindazon ipartelepeket, melyeknek megvizsgálása munkás­védelmi szempontból szükséges, de minthogy a technika folytonos fejlődése nem zárja ki azt, hogy ezek tekintetében változás ne állhasson be, — szükségesnek vélem ezen lajstrom olyatén való esetleges módosithatásáról is gondoskodni, mely ne tegyen egyúttal külön törvényhozási intézkedést szükségessé. Ezen módosítást a kereskedelemügyi minister a belügyministerrel egyetértőleg rendeleti utón eszközölné, bejelenteni tartozván azt utólag a törvényhozásnak. Kivételesen és különös esetekben felmerülhet annak szüksége is, hogy a vizsgálat és ellenőrzés kisebb, az előző szakaszokban fel nem sorolt üzemekre is kiterjesztessék, mert külön­leges viszonyok ily telepeken is veszélyeztethetik az alkalmazottak életét vagy egészségét. Ily esetekről gondoskodik a 19 §., megengedvén azt, hogy a kereskedelemügyi minister a vizs gálatot ily üzemekre is kiterjeszthesse. A gyárvizsgálatot teljesítő iparfelügyelő jogainak és ebből származólag a munkaadó és alkalmazottai kötelességeinek meghatározása iránt intézkednek a 20—22. §-ok. Az ipar­felügyelőnek feladata sikeres megoldása érdekében birnia kell azon joggal, hogy a gyár minden részét megtekinthesse, kivéve éjjeli időben, a mikor csak azon helyiségeket tekintheti meg, melyekben ezen idő alatt is munka foly; továbbá hogy a munkaadóhoz vagy alkalmazott­jaihoz a vizsgálat körébe vágó ügyekben kérdéseket intézhessen, s hogy a vizsgálat körébe vágó ügyekre vonatkozó könyvek, okmányok és kimutatások elömutatását kívánhassa. Más­felöl kötelességévé kellett tenni a munkaadónak is, hogy a kivánt felvilágosításokat megadja, s alkalmazottjait esetleges panaszaik előterjesztésében ne akadályozza, vagy ne kényszerítse azokat valótlan feleletek adására. Az ipari termelés természete megköveteli azonban azt is, hogy egyes telepek üzleti vagy szabadalmi titkai kellő védelemben részesittessenek, — s hogy a gyáros ebbeli titkai, — melyek gyakran üzletének alapját képezik, — teljesen biztosíttassanak. Erről gondoskodik a 23. §., mely eltiltja egyrészt az iparfelügyelőt oly kérdések intézésétől, melyek a gyár üzleti és szabadalmi titkait illetik és viszont jogot ad a gyárosnak oly helyiségeknek a vizsgálat alóli elvonására, melyek ily titkokat rejtenek. Nehogy azonban a törvény ezen rendelkezése visszaélésekre adhasson alkalmat és oly helyiségek vonassanak el a vizsgálatoktól, melyek veszélyt rejtenek az azokban dolgozó alkalmazottak életére, testi épségére vagy egészségére, gondoskodni kellett arról is, hogyha az iparfelügyelönek kételyei vannak, a vizsgálat mégis eszközölhető legyen, erre nézve azonban a döntés a kereskedelemügyi ministernek tartatik fenn. A gyárvizsgálatok körül követendő eljárást szabályozzák a 24 — 26. §-ok, megadva egyrészt a jogot az iparfelügyelönek, hogy az egyes alkalmazottakat tanuk nélkül is kihallgat­hassa, a mi már azért is szükséges, nehogy a munkaadó, vagy mások jelenléte az illetőket a valóság eltitkolására bírhassa, — kötelességévé teszi a jóindulatú, méltányos, a viszonyokkal lehetőleg számoló eljárást, valamint á tudomására jutott üzemi vagy üzleti viszonyok legszigorúbb titokban tartását, a legsúlyosabb fegyelmi büntetés terhe alatt; másrészt feljogosítva a munka­adót, hogy az iparfelügyelöt a vizsgálatnál kisérhesse, a mit saját érdekeinek és jogainak kellő yédelme kivan meg. A 27. §. azon intézkedését, hogy az iparfelügyelő jogositva van szükség esetén az iparhatóságot, vagy a helyi hatóságot, esetleg a hatósági orvost és az államépitészeti hivatalt a vizsgálatnál való közreműködésre megkeresni, az eddig szerzett tapasztalatok teszik szükségessé és indokolttá. Ott, hol a vizsgálatoknál az iparhatóság közreműködik, a hiányokat személyesen látja, azok pótlásának módjával is megismerkedik, — az idevágó intézkedések gyorsabban és pontosabban hajthatók végre, — mi végből közreműködésük igen kívánatos. E közreműködést azonban nem kívánom állandóan minden egyes esetre kötelezöleg kimondani, mert az vagy a gyárvizsgálat foganatosítását késleltetné, vagy az iparhatóságot gátolná egyéb teendőinek végzésében.

Next

/
Thumbnails
Contents