Főrendiházi irományok, 1892. V. kötet • 249-276. sz.
Irományszámok - 1892-266
CCLXVI SZÁM. 41 A gyárakban és ipartelepeken előfordult balesetek bejelentési kötelezettségét állapítja meg a 7. §., kimondva, hogy a munkaadó köteles a bekövetkezett balesetet az iparfelügyelönek bejelenteni. Ezen rendelkezés ugyan némi terhet ró a munkaadókra, de elkerülhetlen egyrészt azért, hogy a balesetet előidézett okok eltávolithatók legyenek, másrészt pedig, hogy az anynyira fontos baleseti statistika minél pontosabban vezettessék. A törvényjavaslat II. fejezete az iparfelügyelöi intézmény alapelveit állapitja meg. A 8. §. megállapítja az iparfelügyelök feladatát, mely kettős, t. i. egyfelől az iparügyekre vonatkozó törvények és rendeletek végrehajtásának ellenőrzése, másfelöl az iparfejlesztési teendőknek ellátása. Mindkét irányban a kereskedelemügyi minister utasításai szerint járnak el és ennek alárendelt állami tisztviselők (9. §.). A 10. §. megállapítja az iparfelügyelők minősítését. — E szériát az 1883 : I. t.-cz. 1. §-a a) és b) pontjaiban körülirt minősítésen kívül az egyetem vagy műegyetem sikeres bevégzése szükséges, nem kívánom azonban kizárni oly egyének alkalmazását sem, kik bár nem birnak ezen elméleti képesítéssel, de előző működésük : nevezetesen az ipari téren szerzett ismereteiknél fogva az ezen állással járó kötelességeknek eleget tenni képesek. E kivételt szükségesnek tartom, mert épen az iparfelügyelöi állás olyan, melyhez nem elég az elméleti képzettség, hanem melynél kiváló értékkel bir a gyakorlati ismeret, a szerzett tapasztalat és az ügykörébe eső teendők iránti kellő érzék. Az iparfelügyelők létszámát nem vélem a törvényben megállapitandónak. Iparunk fejlődőben van, az iparfelügyeleti teendők szaporodnak s épen azért azt hiszem, hogy egy állandó létszámot ma már a törvényben megállapítani nem lenne czélszerű. Ennélfogva a 11. §. a rendszeresített létszám meghatározását a kereskedelemügyi tárcza évi költségvetésének tartja fenn, a hol az leghelyesebben lesz mindenkor megállapítható. Ugyanezen §. meghatalmazást tartalmaz a kereskedelemügyi minister részére, hogy iparfelügyelöi teendőkkel központi közegeit, vagy más szakférfiakat is megbízhasson. Az említett intézkedés által lehetőség nyujtatik, hogy nevezetesen a kereskedelmi és iparkamarák is bevonattassanak az iparfelügyelet teljesítésébe, továbbá arra is, hogy az iparfelügyelők számának szaporítása elkerülhető legyen az által, hogy alkalmas szakférfiakra, vagy pedig kevésbé túlterhelt központi közegekre ruháztatnak* egyes teendők, mi által azoknak is alkalom nyílik gyakorlati tapasztalatok szerzésére. A 12. §. biztoshani kívánja az iparfelügyelö teljes részrehajlatlanságát, kimondva, hogy • nem lehet részese semmiféle ipari vállalatnak. A 14—19. §. az iparfelügyelönek a gyárvizsgálatok körüli teendőit határozzák meg. Az iparfelügyelők által teljesítendő* vizsgálat kötelezővé tétetik oly gyárakra és ipartelepekre, melyekben valamely elemi (gőz-, gáz-, viz-, szél-, hó-, lég- vagy elektromos-) erő által hajtott erőgép van alkalmazásban, — vagy a melyek bár erőgéppel nem dolgoznak, de legalább húsz munkást foglalkoztatnak; — végül melyek sem erőgéppel nem dolgoznak, sem húsz munkást nem alkalmaznak, de üzemük természete szerint veszélylyel járnak az ott alkalmazott munkások életére vagy egészségére. Az erőgéppel dolgozó telepek megvizsgálását szükségessé teszik az ott alkalmazott különféle gépek, — míg a 17. §-ban felsorolt telepek megvizsgálását követeli az illető telepek minősé-* gével, illetőleg üzemük természetével járó veszélyek. Ellenben az erőgépek nélkül, legalább húsz munkást foglalkoztató telepek bevonása a kötelező vizsgálatba szükséges egészségügyi tekintetből, mert oly telepen, hol húsz munkás dolgozik, gondosabb egészségügyi ellenőrzés kívánatos. Az, hogy a gyári üzem minösitésének alapjául húsz munkás vétetik, magyarázatát az illető telep tömegesebb — gyárszerű — termelésében találja. A külföldi törvényhozás ez irányban — egynek kivételével, mely már tiz munkásnál állapitja azt meg — szintén húsz munkást vesz alapul FŐRENDI IROMÁNYOK. V. 1892-97. 1 6