Főrendiházi irományok, 1892. II. kötet • 92-167. sz.
Irományszámok - 1892-155
CLV\ SZÁM. m lehetőleg olyaü irányú intézkedést óhajtottam javaslatba hozni, mely Szerint az irtási eljárás költségeiben és az illető állatbirtokosok a lehetőségig mindenütt érdekeltségük mérve szerint részesedjenek. Ez a szempont volt tehát előttem irányadó akkor, midőn a javaslatba oly értelmű intézkedést vettem föl, mely szerint a ragadós tüdőlob kiirtása czéljából levágott állatokért adandó kártalanítási költségeknek csak felerésze lenne, az összes adózók közös terhe gyanánt, az államkincstár által közpénzekből fedezendő. Ellenben az egyes törvényhatóságok területén fölmerült ilyen kiadások másik felerészét az illető, közvetlenül érdekelteknek —- érdekeltségük aránya szerint, vagyis kinek-kinek birtokában levő szarvasmarha után kivetendő hozzájárulási összegek fizetése által kellene fedezniök. Ezt az elvet óhajtottam a törvényjavaslat 4. §-ában kifejezni, és érvényre juttatni. Megjegyezvén, hogy a törvényhatósági jogú városok tekintetében — miután az ily városbeli érdekeltek előtt sok esetben méltánytalannak tűnhetnék fel az, hogy a város területét környező vármegye területén, esetleg a vái os határaitól jelentékeny távolságra, tán nagy összegeket igénylő tüdőlob-irtási és kártalanítási költségekben az illető vármegyei érdekeltekkel egyenlő arányban osztozkodjanak—ennélfogva méltányosan kimondandónak véltem, hogy az ilyen városi törvényhatóságoknak kérelmökre, és az illető vármegye meghallgatása alapján megengedhessem, hogy a saját szarvasmarha-állományuk megadóztatása utján beszedendő kártalanítási járulékok a vármegyei járulékoktól elkülönítetten kezeltessenek. Miután azonban a ragadós tüdőlob-betegség gyökeres kiirtása — ha a kitűzött czélt valóban és sikerrel elérni kívánjuk — lehető sürgősséggel, legfölebb 3—4 év alatt végrehajtandó lesz; és igy az irtási művelet keresztülvitele körül nem szabad irányadónak tekintenünk azt, vájjon az egyes törvényhatóságok területén szükséges összegek — illetőleg azoknak az érdekeltség által fedezendő felerésze — a törvényhatóság területén levő szarvasmarha-állomány megadóztatása utján tényleg befolyt-e már? —ennélfogva az eljárás összes költségei, tekintet nélkül arra, vájjon az érdekeltek terhére eső, felerésznyi hozzájárulási összeg részben vagy tán egészben is még hátralékban van, — az államkincstárból lennének fedezendők, illetőleg felerészben előlegezendők ; a mely előlegezett kiadások aztán azon arányban, a mint a szarvasmarha-állomány után fizetendő hozzájárulási összegek az egyes törvényhatóságok területén befolynak, — fokozatosan térülnének vissza az előlegeket fedező államkincstár javára. Megjegyzendő azonban, hogy szükségesnek tartottam erre nézve bizonyos záros határidőt állapítani meg; oly czélból, hogy az illető törvényhatóság gazdaközönségének ezen kötelezettsége időhöz kötöttnek tekintessék; és ez oknál fogva a törvényjavaslat 5. §-ában kimondandónak véltem azt, hogy e járulekoknak a kártalanítási kiadásokat előlegező államkincstár javára elszámolandó téritmények gyanánt leendő beszedése 6 évnél tovább sehol sem tarthat. Vagyis e kiadásoknak, illetőleg adott előlegeknek azon része, mely a kérdéses járulékok beszedése utján ezen maximalis 6 évi időtartam alatt begyült összegekből a kincstárnak netán meg nem térülne,— tényleg a kincstár terhére marad, és arra nézve a kincstár megtérítési igénye az illető érdekeltekkel szemben megszűnik. Szükségesnek tartottam e megszorítást fölvenni azért, hogy az e czímen fölmerült kártalanítási költségek megtérítésének kötelezettsége — esetleg épen a szegényebb vármegyékben beláthatatlan hosszú időre ki ne terjedjen, s az állattartó gazdákat még késői évek sorára is kiterjedő hatálylyal ne terhelhesse. Szándékom lévén azonban az is, hogy a törvény ezen intézkedésének életbeléptetése által egyidejűleg az általános állatbiztosítás üdvös intézményének magvai is lehetőleg elöltettessenek, melyekből idővel — ha gazdasági viszonyaink e czél megvalósítására eléggé fejlettek lesznek — az államilag keresztülviendő országos állatbiztosítás megalkotható legyen; ennélfogva czélszerűnek találtam a törvényjavaslatban azt is kimondani, hogy — habár a törFÖBENDI IROMÁNYOK. II. 1892-97. 27
