Főrendiházi irományok, 1892. II. kötet • 92-167. sz.
Irományszámok - 1892-155
2iÖ ÖtV. SZÁM. vényben megáliapitott Összegű kártalanítási hozzájárulások fizetése, ä Vármegyei érdekeltségre eső felerész megtérülte után, illetőleg a megáliapitott 6 évi maximális időszak leteltével megszűnik: mégis legalább az addigi járuléknak egy ötödrésze továbbra is fizetendő leend, és az ezen járulékókból begyült összegek, hasonló czélokra szolgáló kártalanítási alapok gyanánt lesznek kezelendők. A mi az egyes állatbirtokosok e czímen való megadóztatásának mérvét illeti: e tekintetben azt véltem irányadóul elfogadhatni, hogy az olyan gazda, illetőleg ál latbirtokos, a ki több állattal, tehát nagyobb értékkel van érdekelve abban, hogy a ragadós tüdőlob-betegség minél előbb sikerrel íeküzdessék, és állatállományát többé ne veszélyeztesse: az nemcsak ezen nagyobbmérvű érdekeltsége miatt, de azért is, mert az ilyen birtokos általános anyagi helyzeténél fogva e magasabb összegű hozzájárulást is jobbára könnyebben képes elviselni, mint a kisbirtokos gazda csekélyebb értékű kevés állata után a mérsékeltebb összegű járulék fizetéséi, — ez oknál fogva az ilyen nagyobb gazdák aránylag is magasabb kulcs szerint kivetendő hozzájárulási összeg fizetésére köteleztessenek. A kisebb és nagyobb birtokos közti megkülönböztetésnek helyes ismérvét nehéz volt ugyan az ország minden vidékére nézve egyaránt megfelelő módon megállapitani: mégis ugy vélem, hogy az olyan birtokost, a kinek ugyanazon községben tiznél több ilyen megadóztatás alá eső, azaz 6 hónapnál idősebb szarvasmarha van birtokában — az ország bármely részében is már joggal tekinthetjük olyan jobb módú birtokosnak, a kit aggály nélkül lehet a magasabb, vagyis kétszeres összegű, de ezen összegben is még mindig igen mérsékelt, azaz '20 krnyi hozzájárulás fizetésére kötelezni. Ellenben a kisgazdát, vagyis az olyant, a kinek nincs több mint tiz darab ilyen állatja,— azt darabonkint lOkrnyi hozzájárulási Összeg fizetésére vélem kötelezendőnek. Ezen járulékok beszedésének legegyszerűbb módja az, ha ezek a rendes állami adókkai egyszerre vettetnek ki, az e czélból évenkint egyszer foganatosítandó állatösszeirás alapján. A beszedés technikai kivitelének részletei! pedig legegyszerűbben és leghelyesebben a pénzűgyminister úrral egyetértöleg megállapítandó végrehajtási utasítás keretébe vélem utal hatónak. A törvényjavaslat 7. §-a felsorolja azokat az eseteket, melyekben a ragadós tüdőlob miatt hatósági rendetetre levágott állat birtokosa kártalanítási igényét elveszíti. Ennek első pontjába az állategészségügy rendezéséről szóló 1888. évi VII. t.-ez. illető — 111. — §-ának rendelkezését vettem át. Nem vélném továbbá kellőképen indokolhatónak azt, hogy a nagy gyári hizlalókban — a lertőzések ezen állandó fészkeiben, hol az irtás amúgy is többnyire tetemes áldozatokat fog igényelni — a beteg állatokért is kártalanítás adassék; annál kevésbbé, mert itt úgy is mészárszéki úton való értékesítésre szánt, hízóba állított szarvasmarha van, melynek levágás utján való értékesítéséből az illető tulajdonosra súlyos veszteség nem fog hárulni. Megjegyzem azonban, hogy az ezen törvény alapján kiadandó végrehajtási utasításban kimondatni terveztetik, hogy a törvénynek az a rendelkezése, mely szerint a gyári hizlalókban talált beteg állatokért kártalanítás nem adatik: csupán az olyan gyárakra (szeszgyárakra, ezukorgyárakra stb.) vonatkozik, melyekben úgy a gyártás, valamint az ezzel kapcsolatos hizlalás az egész éven át üzemben tartatik. Az ilyen gyári hizlalókban levő hizott állatokat amúgy is elég kedvezően lehet mészárszéki utón értékesíteni; sőt az ilyen gyáraknak — állandó üzleti összeköttetéseik folytán — hizott állataik mészárszéki úton való értékesítése rendszerint jobban és kedvezőbben is szokott sikerülni, mint az irtás végrehajtásával megbízott állami közegeknek; és igy e czímen a gyárat nem éri súlyosabb veszteség. Ellenben a kisebb gazdasági szeszgyárakra és általában fóleg a
