Főrendiházi irományok, 1892. II. kötet • 92-167. sz.

Irományszámok - 1892-155

ÖLV. SZÁM., tói 2-ik melléklet a laő. számú irományhoz. Indokolás, „a ragadós tüdőlob kiirtásáról" szóló törvényjavaslathoz. A legveszélyesebb állati betegségek egyike: a ragadós tüdőlob immár évek óta pusztítja és mindegyre jobban veszélyezteti az ország északi és északnyugoti vidékeinek értékes szarvasmarha-állományát. Annyival imminensebb ez a veszély, mert mindazok a rendszabályok, a melyeket eddig a most érvényben levő törvényes rendelkezések korlátain belül e betegség kiirtása czéljából alkalmazni lehetett — mindez ideig sikerteleneknek bizonyultak; a mit egyéb iránt a külföldön e részben szerzett tapasztalatok alapján már előre is várni lehetett; azon oknál fogva, mert a nálunk ez idő szerint érvényben levő állategészségügyi törvénynek (1888. évi VII. t-czikk) ide vonatkozó rendelkezései: az által, hogy csak a beteg állat leöletését irják elő imperativ módon, s az* ilyen állatért a tulajdonosnak kárpótlást nem engedélyeznek, elveszik a lehetőségét annak, hogy a betegség mindenütt azonnal csirájában elfojtható legyen Mert most a tulajdonos az ezen betegség miatt a közjó érdekében kiirtott állatáért nem nyervén kártalanítást, vagyis az állatának kiirtása folytán szenvedett kárt az összesség helyett egymaga lévén kénytelen viselni : hiányzik az állattulajdonosra nézve az ösztönzés, mely őt arra buzditsa, hogy ezen — főleg a kezdeti stádiumban különben is nehezen felismerhető betegség tüneteinek észlelését a járványnak csirájában való elfojthatása —, és e végből a megbetegült állat levágatása czéljából a hatóságnak azonnal bejelentse; — de sőt a nagyobb károsodástól való óvakodás egyenesen arra Ösztönzi az állatbirtokost, hogy — a törvény parancsoló rendelkezésének ellenére is — az állatán észlelt betegülést nemcsak eltitkolni, de a megbetegült állatot lehető mielőbb eladás útján értékesíteni, és ily módon az *őt fenyegető károsodást másra áthárítani törekedjék, mi által — önként értetőleg — a betegség újabb terjedésének csirái lesznek elvetve. A betegség sikeres kiirtásának ezen akadályait csak ugy lesz lehetséges elhárítani, ha állategészségügyi törvényünknek ide vonatkozó s a tapasztalás tanúsága szerint tényleg hiányosnak bizonyult rendelkezéseit megfelelően módosítva, az e czélból alkotandó novellaris törvényben kimondjuk, hogy a beteg állat tulajdonosa a hatósági rendeletre kiirtott, illetőleg levágott állatért az államkincstártól kártalanítást nyer. De nemcsak ez a gazdasági szempontból önmagában is kiválóan fontos czél: t. i. a nevezett veszélyes állati betegség mielőbbi kiirtása teszi immár halaszthatatlan kötelességemmé azt, hogy — az eeyedül czélravezetönek ismert eljárás alkalmazhatása végett —törvényünk megFÖRENDI IKOMiNYOK. II. 1892-97. 26