Főrendiházi irományok, 1892. II. kötet • 92-167. sz.
Irományszámok - 1892-155
Í02 ÔtV. SZAlt. felelő módosítása iránt a törvényhozásnak előterjesztést tegyek : — de kényszerít erre még két más fontos körülmény is. Az egyik az, hogy a monarchia másik állama, Ausztria, ez évben alkotta meg augusztus 17-iki keltű törvényét, melylyel a ragadós tüdőlob-betegségnek állami kártalanítás mellet*, leendő kiirlását elrendeli, és mely törvénynek végrehajtását ugyancsak ez évi október hó 1-én tényleg teljes erélylyel munkába vette. Ha a monarchia másik állama szarvasmarha állományát ettől a veszélyes betegségtől a most idézett törvény alapján folyamatba tett intézkedéseivel megszabadítja — és mi ugyanezt tenni elmulasztjuk; Ausztria kormánya bizonyára nem fogja megengedni a koczkáztatását annak, hogy a mi országunk fertőzött vidékeiről a betegség oda újból behurczoltassék, és nagy áldozatok árán végrehajtott tisztítási munkájának eredményét iíyen módon állandóan veszélyezte íve lássa; hanem ezen eshetőség kikerülése végett az újra befertőzés veszélyével fenyegető magyarországi állatok bevitele ellen bizonyára mihamarább a legmesszebb menő forgalmi korlátozásokat fogná életbeléptetni, mi által összes gazdaságunkat súlyosan károsítaná, és állatállományunk kedvező értékesithetését fölöttébb megnehezítené, a nélkül, hogy e jogosult védekezés ellen bármily alapon felszólalnunk lehetne. De ugyanezt tenné nemcsak Ausztria, hanem még inkább Németország is. Ugyanis a Németbirodalommal a muít évben megkötött, s a folyó évi V. törvényczikkbe iktatott állategészségügyi egyezmény határozmányai szerint : egyrészt a conventio 5. czikkében foglalt azon kikötés érvénybe lépte, mely szerint a szarvasmarha bevitele csak azon vármegyék területéről tilalmazható, a melyeknek állatállományában a ragadós tüdőlob uralkodik: függővé van téve attól a föltételtől, hogy törvényeink az ott érvényes szabályokkal összhangzásba hozassanak arra nézve, hogy a ragadós tüdőlobban beteg állatokat le kell vágni, a szarvasmarha fajhoz tartozó többi állatokat pedig, melyek a megbetegedett állatokkal ugyanazon helyiségben állnak vagy állottak — (melyek tehát ez oknál fogva fertőzés gyanújában levőknek tekintetnek) az utolsó betegségi eset megszűntétől számított 6 hó letelte előtt a fertőzött helységből legfölebb közvetlenül levágásra szabad elszállítani a birodalmon belül. Másrészt pedig — ugyanezen egyezmény szerint — addig, mig a fent jelzett föltevés (t. t. törvényeinknek a Németbirodalomban érvényes törvényekkel ily értelemben való összhangzásba hozatala) ténynyé nem válik és még nálunk a ragadós tüdőlob uralkodik: a Németbirodalom kormányának fentartatott az a jog, hogy országunk bármely vidékéről származó szarvasmarha bebocsátását csak azonnali levágatás czéijából vágóhidakra való bevitel megengedésére korlátozhassa. Oly czélból tehát, hogy a Németbirodalommal kötött állategészségügyi egyezményben az állatkivitelünk javára biztosított előnyöknek tényleg élvezetébe léphessünk: szükséges egyrészt törvényeinket a fentebb jelzett módon a Németbirodalomban érvényes törvényekkel összhangzásba hozni : másrészt pedig — hogy az egyezményben javunkra biztosított amaz előnyöket az egész ország gazdaközönségére nézve egyáltalán hozzáférhetőkké tegyük: szintén szükséges a ragadós tüdőlob mentől előbb leendő gyökeres kiirtását lehető haladék nélkül munkába vennünk; vagyis az eddig egyedül czélra vezetőnek ismert eljárást — a tulajdonos lehetőleg liberális kártalanitása mellett eszközlendő irtást — az ország összes fertőzőit vidékein mentől előbb tényleg alkalmaznunk kell. Végül pedig — utolsónak hagytam, bár első helyen kellett volna említenem, — mint legfontosabb érvet annak megokolására, hogy miért tartom oly égetően szükségesnek ez intézkedés mielőbbi kerssztülvitelét — : constatálni vagyok kénytelen azt a tényt, hogy ezen, immár több min,t egy évtized óta, az ellene alkalmazott mindennemű zárlati intézkedések — és szigorú forgalmi korlátozások daczára, lappangva ugyan, de biztos léptekkel haladó, nehezen leküzdhető betegség — mely tudomásunk szerint is már 14 törvényhatóság
