Főrendiházi irományok, 1892. I. kötet • 1-91. sz.

Irományszámok - 1892-28

u XXVIIL SZAM. 10. czikk. Az egyesülethez tartozó azon országok, melyeknek pénzegysége nem a frank, díjaikat az előző 5. és 6. czikk szabványainak meg­felelő egyenértékben saját pénzértékük szerint állapítják meg. Ezen országoknak jogukban áll a törtrészeket a jelen szerződés 20. czikkében említett szabályzatban foglalt táblázatnak meg­felelőleg kikerekíteni. 11. czikk. 1. A küldemények csak a feladó ország­ban a magánlevelezésre érvényes levéljegyekkel bérmentesithetők. Kellően bérmentesítetteknek tekintendők azonban a fizetett válaszszal el­látott levelező lapok válaszlapjai is, melyekre a kibocsátó ország levéljegyei vannak illesztve. 2. E kötelezettség alól ki vannak véve és portómentesek a postaigazgatásoknak egymás közt váltott, a postaszolgálatra vonatkozó leve­lezései. 3. A nyilt tengeren levő postahajók szek­rényébe dobott vagy a hajó parancsnokának kezeihez szolgáltatott levelezések azon ország levéljegyeivel és díjszabása szerint bérmentesit­hetők, melynek az emiitett postahajó tulajdonát képezi, vagy a melyhez tartózik. Ha a feladás a hajón a menet két vég­pontján való tartózkodás alatt vagy egy közbeneső kikötőben történik, a bérmentesités csak akkor érvényes, ha azon ország levél­jegyeivel és díjszabása szerint történik, melynek vizeiben a postahajó tartózkodik. 12. czikk. 1. Minden igazgatás osztatlanul megtartja az általa az előző 5., 6., 7., 10. és 11. czikk alapján beszedett díjakat, kivéve a 7. czikk 2. §-ában emiitett utalványok után járó meg­térítéseket. 2. Ennélfogva a jelen czikk 1. §-ában emiitett megtérítésen kivül e czímen az egyesületnek egyes igazgatásai közt leszámolás­nak helye nincs. Article 10. Ceux des pays de PUnion qui n'ont pas le franc pour unité monétaire fixent leurs taxes à l'équivalent, dans leur monnaie respective, des taux déterminés par les articles 5 et 6 précé­dents. Ces pays ont la faculté d'arrondir les fractions conformément au tableau inséré au Règlement d'exécution mentionné à l'article 20 de la présente Convention. Article 11. 1. — L'affranchissement de tout envoi quelconque ne peut être opéré qu'au moyen de timbres-poste valables dans le pays d'origine pour la correspondance des particuliers. Toute­fois, sont également considérées comme dû­ment affranchies les cartes-réponse portant des timbres-poste du pays d'émission de ces cartes. 2. — Les correspondances officielles rela­tives au service des postes et échangées entre les Administrations postales sont seules exem­ptées de cette obligation et admises à la fran­chise. 3. — Les correspondances déposées en pleine mer à la boîte d'un paquebot ou entre les mains des commandants de navires peu­vent être affranchies au moyen des timbres­poste et d'après le tarif du pays auquel ap­partient ou dont dépend ledit paquebot. Si le dépôt à bord a lieu pendant le stationnement aux deux points extrêmes du parcours ou dans l'une des escales intermédiaires, l'affranchis­sement n'est valable qu'autant qu'il est effectué au moyen de timbres-poste et d'après le tarif du pays dans les eaux duquel se trouve le pa­quebot. Article 12. 1. — Chaque Administration garde en en­tier les sommes qu'elle a perçues en exécution des articles 5, 6, 7, 10 et 11 précédents, sauf la bonification due pour les mandats prévus au paragraphe 2 de l'article 7. 2. — En conséquence, il n'y a pas lieu, de ce chef, à un décompte entre les diverses Administrations de l'Union, sous réserve de la bonification prévue au paragraphe 1 du pré­sent article.

Next

/
Thumbnails
Contents