Főrendiházi irományok, 1892. I. kötet • 1-91. sz.
Irományszámok - 1892-28
XXVIIi. s£ÁM. 6á 4. À kárpótlási ősszegét a feladó hely igazgatása lehető gyorsan, de legkésőbb a felszólamlás napjától számítva egy év alatt tartozik megfizetni. A szavatos igazgatás köteles a feladó hely igazgatásáüak az ez által fizetett kárpótlási összeget haladék nélkül megtéríteni. Azon esetben, ha a szavatos igazgatás a feladóhely igazgatását arra hivta fel, hogy a kifizetést ne teljesítse, ! a nem fizetésből eredő esetleges költségeket utóbbi igazgatásnak megtéríteni tartozik. 5. A felszólamlási határidő az ajánlott küldeménynek postán való feladása napjától számítandó egy év. E határidő lejárta után a felszólamlónak kártalanításra igénye többé nincs. 6. Ha az elveszés szállítás közben következett be, a nélkül, hogy megállapítható lenne, mely ország területén történt: az illető igazgatások a kárt egyenlő részben viselik. 7. Az igazgatásoknak szavatolása ajánlott küldeményekért megszűnik, mihelyt az átvételre jogosított egyén azt nyugtázta és átvette. I 9. czikk. 1. Valamely levélpostai küldemény feladója azt mindaddig, mig a czímzettnek még nem kézbesittetett, visszavonhatja vagy annak czímét megváltoztathatja. 2. Az erre vonatkozó megkeresés postával vagy táviratilag továbbittatik s a feladó ezért a következő díjakat tartozik fizetni: 1-ször, postával továbbítandó megkeresésért egy egyszerű ajánlott levél díját; 2-szor, távirati utón továbbitandó megkeresésért a távirat díját a rendes díjszabás szerint. 3. A jelen czikk határozatai nem kőtelezők azon országokra nézve, melyeknek törvényei a feladónak nem engedik meg a rendelkezést a szállítás alatt levő küldemények felett. 4. — Le paiement de l'indemnité par l'Office expéditeur doit avoir lieu le plus tôt possible et, au plus tard, dans le délai d'un an à partir du jour de la réclamation. L'Office responsable est tenu de rembourser sans retard, à l'Office expéditeur, le montant de l'indemnité payée par celui-ci. Dans le cas où l'Office responsable aurait notifié à l'Office expéditeur de ne point effectuer le paiement, il devrait rembourser à ce dernier Office les frais qui seraient la conséquence du non-paiement. 5. — Il est entendu que la réclamation n'est admise que dans le délai d'un an, à partir du dépôt à la poste de l'envoi recommandé; passé ce terme, le réclamant n'a droit à aucune indemnité. 6. — Si la perte a eu lieu en cours de transport sans qu'il soit possible d'établir sur le territoire de quel pays le fait s'est accompli, les Administrations en cause supportent le dommage par parts égales. 7. — Les Administrations cessent d'être responsables des envois recommandés dont les ayants droit ont donné reçu et pris livraison. Article 9. 1. — L'expéditeur d'un objet de correspondance peut le faire retirer du service ou en faire modifier l'adresse, tant que cet objet n'a pas été livré au destinataire. 2. — La demande à formuler à cet effet est transmise par voie postale ou par voie télégraphique aux frais de l'expéditeur, qui doit payer, savoir: 1° pour toute demande par voie postale, la taxe applicable à une lettre simple recommandée ; 2° pour toute demande par voie télégraphique, la taxe du télégramme d'après le tarif ordinaire. 3. — Les dispositions du présent article ne sont pas obligatoires pour les pays dont la législation ne permet pas à l'expéditeur de disposer d'un envoi en cours de transport.