Főrendiházi irományok, 1887. VI. kötet • 322-376. sz.
Irományszámok - 1887-333
CCCXXXIILSZÁM. 17 A) Határörvidéki közjövedelmek és praecipuum. Köztudomás szerint az 1872. IV. t-.cz. értelmében a volt katonai határőrvidék polgárosítása következtében először 0*4%, később a polgárosítás teljes keresztülvitele óta 2% vonatik le a magyar állam terhére a delegatiók által megállapított közösügyi költségekből és csak az ezután még fenmaradó 98% osztatik fel a quóta szerint a monarchia két állama közt, ugy, hogy Magyarország ezen közösügyi költségek 98>-ának 30%>-át, vagyis 100 után 294 és a határőrvidéki 2>-os praecipuummal együtt 31'4°/o-át viselni köteles. A monarchia két állama közt fennálló pénzügyi egyezmény megújítása alkalmával 1887-ben a magyar quótadeputátió tüzetesen kimutatta ezen praecipuum eredetét és habár ugy közjogi, mint pénzügyi szempontból Magyarország ezen külön megterheltetése ellen alapos kifogásokat lehet tenni, a magyar quótadeputátió ezen okok alapján még sem kivánta a közösügyi kiadások reánk eső részét csökkenteni, hanem csak azt, hogy a formára nézve történjék módosítás olyképen, hogy a magyar korona országainak ebbeli kötelezettsége nem két tételben — t. i. 2°/o praecipuum és 29-4% rendes megterheltetés — hanem egységes összegben, t. i. 31-4%-ban fejeztessék ki, részint azért, mert ezen praecipuum egy többé nem létező közjogi állapot kifolyását képezi, mig a magyar korona országai ma már egységes egésznek tekintendők, másfelől pedig azon gyakorlati okból, hogy a volt határőrvidék jövedelmei többé külön nem kezeltetvén, külön ki sem mutathatók, tehát Horvát-Szlavonországok összes jövedelmeiből le nem vonathatók és igy a magyar korona országai a volt határőrvidék jövedelmei alapján kettős megterheltetés veszélyének vannak kitéve. A birodalmi tanács quótabizottsága elvileg helyesnek találta a magyar bizottság álláspontját és azt gyakorlatilag is érvényre juttatni hajlandó lett volna, ha a magyar bizottság képes, biztosítékot nyújtani az iránt, hogy azon arány, mely szerint Magyarország a közösügyi költségekhez járul, soha a jelenlegi mértéknél alább szállíttatni nem fog. A magyar quóta-bizottság a dolog természete szerint nem lévén képes ily biztosítékot nyújtani, ezen tényálladéknak a zárjegyzőkönyvben adatott kifejezés, a gyakorlatban pedig minden a réginél maradt. Most, midőn a Magyarország és Horvát-Szlavonországok közti pénzügyi egyezmény megújítása forgott szőnyegen, a horvát-szlavón országos bizottság ugyanazon okokra támaszkodva, melyeket a magyar quóta-bizottság már 1887-ben felhozott, újból sürgeti a praecipuum megszüntetését. Addig is azonban azt kívánja, hogy miként eddig, ugy ezentúl is ezen praecipuum ne csak Horvát-Szlavonországoknak külön, hanem a magyar korona összes országainak közös terhe gyanánt tekintessék; továbbá, hogy HorvátSzlavonországok közjövedelmeibe a volt horvát-szlavón határőrvidék jövedelmei is beszámíttassanak, melyek eddig a közös kincstárba folytak, de viszont szűnjék meg azon 2,200.000 frtnyi átalány, melyet eddigelé a közös kincstár a volt határőrvidék kiadásainak fedezésére fizetett; szóval, hogy a megállapítandó százalékos arány Horvát-Szlavonországoknak — a volt határőrvidéket is beleértve — összes jövedelmeire alkalmaztassák. A magyar országos bizottság e kivánatot elvileg csak helyeselhette és azt is elismerte, hogy, miután egyfelől magyar részről nem szándékoltatik a közösügyi költségek Magyarországot terhelő részét összegében leszállítani, másfelől Pedig a praecipuum nem a tiz évre kötött quóta-törvényen, hanem az 1872: IV. t.-czikken, tehát oly törvényen alapul, mely a monarchia mindkét államának beleegyezésével minden perczben megszüntethető: a praecipuum megszüntetése közös egyetértés utján bármikor is lehetséges volna. Mindazáltal a magyar országos bizottság e jelen perczben a dolgot nem tartja annyira sürgősnek, hogy e tekintetben határozott inditványnyal lépne a tisztelt ház elé, hanem igenis a tisztelt kormány figyelmébe ajánlja ez ügyet és mindkét országos bizottság nevében kifejeFÖKENDI IROMÁNYOK. VI. 1887— 92. 3
