Főrendiházi irományok, 1884. VII. kötet • 426-479. sz.

Irományszámok - 1884-426

CDXXVL SZÁM. 23 nyelv, nemcsak az autonom ügyekben, hanem államnyelv is a közös ügyekben; a közös kormány épen azért, mert közös, Horvát-Szlavonország területén nemcsak magyar, mely saját hatáskörében ezen országok részére az állami ügyeket látja el, hanem az horvát is. Horvát-Szlavonország vagyona a kiegyezési törvény értelmében a közös végrehajtó és törvényhozó hatalom igazgatása alatt áll, de Horvát-Szlavonország vagyona marad ; állami vagyona országgyűlésének beleegyezése nélkül sem el nem zálogosithaíó, sem pedig el nem idegenithető; ha a meghatározott kulcs szerinli hozzájárulási kötelezettségnek eleget tett s azon eset fordulna elő, hogy felesleg maradna fenn, akkor ezen felesleg a kiegyezési törvény értelmében az autonom szükségek és érdekek előmozdítására forditandó. A kiegyezési törvény minden, legyen az legfontosabb vagy legjelentékenyebb intézkedésének is megváltoztatása, a 70. §. értelmében csak oly módon eszközölhető, a mely módon a két ország ezen alaptörvénye keletkezett, azaz mindazon tényezők hozzájárulásával, mely tényezők azt alkották, tehát a horvát országgyűlés hozzájárulásával is. Ha pedig a történelmi fejlődés és az állami észszerűség azt tanácsolták, hogy a kiegyezés ilyen szellemben s az emiitett feltételek alatt alkottassék, ugy ugyanazon történelmi fejlődés és állami észszerűség azt követelik, hogy annak végrehajtása semmiben és sehol ne legyen hűtlenné ezen szellemhez és ezen feltételekhez. S a mint a történelemmel és a törvénynyel ellentétben állana s a mint saját hazája érdekeinek ellensége volna s annak autonómiája ellen cselekedne Horvát-Szlavonországnak azon fia, a ki az állami közösség ellen lépne fel, ugy nem szolgálna az állami közösségnek, hanem a történelemmel és a törvénynyel ellentétbe jönne azon közös végrehajtó hatalom, mely nem ügyelne szorgosan a kiegyezési törvény feltételeire s nem őrizné szorgosan Horvát-Szlavonország politikai individualitását, ezen második sarkpontot, a melyen századok óta mai napig a Magyarország s Horvát-Szlavon-Dalmátországok közti viszony alapszik. Hogy pedig a közös kormány ez irányban való feladatának eleget tehessen, arra neki talán egy főtámaszt a kiegyezési törvény 45. §-ában kimondott azon intézkedés nyújt, mely határozottan kimondja : »A központi kormány Horvát-Szlavon- és Dalmátországok területén ezen országok autonom kormányával egyetértőleg igyekszik eljárni.« Nincs természetesebb ennél az intézkedésnél. A bán, mint az autonom kormány főnöke, ki a ministerelnök javaslatára neveztetik ki, másképen nem is képzelhető, mint ugy, hogy a közös kormány teljes bizalmát birja. Másrészről az eskü és felelőssége kötelezi őt a kiegyezési törvénynyel biztositott autonom jogok tiszteletére. Ha hozzáveszszűk még, hogy ő ismeri legjobban Horvát-Szlavonországban az Összes körülményeket: az összes feltételeknél fogva épen a bán van hivatva s feljogosítva a közös kormányt minden szándékánál, melyet a nevezett országokban foganatosítani szándékozik, figyelmeztetni s neki tanácsokkal szolgálni. Épen ebben rejlik a közös és az autonom kormány közti egyetértő eljárásra vonatkozó intézkedés mélyebb értelme. Nem lehet semmi kétség, hogy az 1883. évi augusztus havi zágrábi, zagorjei stb. kihágások a későbbi teljesen abnormális következményekkel nem történtek volna meg, ha a közös hatóság eljárásában a 45. §. intézkedéseire gondolt és komolyabban ügyelt volna. S magában abban az esetben is, ha a közös és az autonom kormány közti egyetértés oly eljáráshoz vezetett volna, a melyről Horvát-Szlavon-Dalmátországok országgyűlése azt tartaná, hogy a törvénynyel nem egyez meg s közte és a bán közt ellentét merülne fel, akkor ezen ellentét alkotmányos eszközök keretében és formájában forgott s végtére kiegyenlittetett volna. Ezért az alulírott országos bizottság határozottan emeli ki a 45. §. emiitett intéz-