Főrendiházi irományok, 1884. VII. kötet • 426-479. sz.
Irományszámok - 1884-440
CDXL. SZÁM. 143 Kiegészítő melléklet a szilágysági helyi érdekű vasútra vonatkozó 49,729/1886. számú engedélyokmányhoz. A szilágysági helyi érdekű gözmozdonyú vasút építésére és üzleti berendezésére vonatkozó feltételek. I. Általános határozmányok. A N.-Károlytól Zilahig és Sarmaságtól Sz.-Somlyóig vezetendő vasút, mint rendes vágányú helyi érdekű gözmozdonyú vasút az 1886. évi deczember hó 23-án kelt engedélyokmány 3-ik §-a értelmében a közmunka- és közlekedésügyi ministerium által előzőleg helybenhagyandó tervek alapján s az alább következő részletes határozmányok szerint építendő s olykép berendezendő, miszerint a kiépített pályán a vonatok óránkénti 30 km. legnagyobb sebességgel közlekedhessenek. Engedélyesek kötelesek az engedélyezett pálya számára beszerzendő sínekre és forgalmi eszközökre vonatkozó szállítási szerződéseket és feltétfüzeteket a nevezett ministeríumhoz jóváhagyás végett előzetesen beterjeszteni, továbbá a pálya építésére vonatkozó szerződést is bemutatni, ez utóbbit azonban csak akkor, ha az építés átalányösszegért vállalkozónak adatik ki, vagy ha az épités kivitele a pénzbeszerzéssel is egybe van kötve. A pálya épitésénél engedélyesek az érvényben levő általános, valamint a helyhatósági építési és rendőri szabályokhoz alkalmazkodni kötelesek. II. Alépítmény. A pálya alépítménye egy vágányra készíthető. — A legnagyobb emelkedés, vagy esés 10 0 / 0 o-al állapittatik meg. A kanyarodásoknak a nyílt pályán 250 méternél kisebb félátmérövel nem szabad birniok. A pálya szabványszerű koronaszélessége az alépítmény felszínében, azaz a kavicságy alsó felületének magasságában mérve, legalább 3*8 métert tegyen. Görbületeknél a töltés külső oldala a túlemelésnek és a vágány-kibövitésnek megfelelően kiszélesbitendő. Töltések (IV* vagy l 1 /*) lábas lejtővel létesítendők, a bevágás lejtői pedig az anyag minősége szerint lesznek előállitandók. Az anyagárok lejtője egy lábasnál meredekebb nem lehet és a töltés lába és a nyitandó anyagárok lejtője közt legalább 1*0 m. széles padka hagyandó; azonfelül az anyagárkok oly módon létesítendők, hogy azokba káros vízfolyások ne keletkezhessenek. Csuszamlásra hajlandó töltések és bevágások megfelelően biztositandók. Árterületeken átvonuló töltéseknél a pályaszin 0*8 m.-rel a legmagasabb árviz felett lesz tartandó és ily helyeken a töltések lejtői a szükséghez képest biztositandók. Átereszek és kisebb hidak u§y álli-