Főrendiházi irományok, 1884. V. kötet • 300-339. sz.

Irományszámok - 1884-317

286 CCCXVII. SZÁM. Vájjon megengedhető-e ez? E kérdésre csak határozott nemmel lehet válaszolni. Egyrészt azért, mert a fővárosban az ország koronázási templomának helyreállítását — hacsak a nemzet hírnevét méltó megrovásnak kitenni nem akarjuk — félbehagyni, s a templomot, melyből az országos ünnepélyek a katonai helyőrségi templomba szorultak, befejezetlentíl hagyni nem szabad. A mi a kassai székesegyházat illeti, ezen mfíemlék helyreállításának főczéljául a déli előcsarnok újjáépítése tüzetett ki. A szentély stylszerü helyreállítása mellett az emiitett előcsarnok újjáépítése az 1884 évben be is fejeztetett. De midőn a helyreállítás már végéhez közeledik, és a helyreállításnak kitűzött czélja megvalósulást nyer: az 1884. év első hónapjában egyszerre beáll a legszomorúbb catastrophával fenyegető azon veszély, hogy a templom vezeték-pillérei megterheltetésük alatt összeroskadnak, mi a templom beomlását vonja maga után. A catastropha megelőzése végett a legnagyobb fáradsággal biztosító falak építtettek, melyek a templom fenáilását ideiglenesen biztosítják. A vallásalap helyzete a déli előcsarnok újjáépítése és a templom többi részein a fentartás végett mellőzhetlennek mutatkozó legsürgősb helyreállításoknak szándékban volt foganatosítása után, a restauratió művének kedvezőbb időre elhalasztását tette indokolttá. A vezetékpillérek Összeomlásának veszélye azonban új helyzetet teremtett, mely kizárta azon lehetőséget, hogy az isteni tisztelettől elvont székesegyház jelen állapotában kedvezőbb idők bekövetkeztéig meghagyassák. Hasonló helyzet forog fenn Bártfáu is. A templom szentélye elkészült, de a biztonsági szempontból már régebben elzárt főhajó és a mellékhajók oly roskadozó állapotban vannak, hogy azokat az Összeomlástól csakis a boltozatok egy részének leszedése s biztosítási munkálatok által lehetett megóvni. A kassai dómot, az egyházmegye székestemplomát, mely az országnak a gothikus egyházi épitmények között a külföld előtt hírneves legelső műemléket képezi és a bártfai templomot, mely belső felszerelvényei által nagybecsű múzeumnak tekinthető, minden áron biztosítani s a beomlástól megóvni kellett. Ezt tenni a nemzeti becsület parancsolta és a műemlékek fentartásáról alkotott 1881. évi XXXIX. t.-czikk követelte. Ezen törvény ugyanis a kormány kötelességévé teszi az állam tulajdonában levő műemlékek fentartását és helyreállítását és a hol a tulajdonos nem az állam, hanem magánosok, törvényhatóságok, községek vagy felekezetek és ezek a törvényben megállapított kötelezettségüknek megfelelni nem akarnak, vagy nem képesek, a kormány kötelessége országos alapból a fentartandó műemléknek kisajátításáról és a helyreállítási költségek fedezéséről gondoskodni. Hogy e czélra országos alap nem áll rendelkezésre, nem szükséges bővebben fejtegetni, mert mint fentebb előadatott, a műemléki javadalomból a fölvételekre, leírásokra, kiküldetésekre, ásatásokra, restaurálásokra igénybe vehető 5,000 forint fedezetnek nem tekinthető. A törvény emliti ugyan a műemléki alapot, de ily alap még nem létezik. A kormány tehát megoldást nem engedő azon sajnos dilemmában van, hogy vagy köteles a roskadozó műemlékek helyreállítását és kisajátítását elrendelni, mely czélra azonban fedezet nincs, vagy pedig kénytelen kimondani, hogy az országnak a külföld által nagyrabecsült nevezetes műemlékei nem műemlékek és igy azok feutartása tekintetében a kormányra mi kötelesség sem hárul. A bajon eddig, a fentebb előbocsátottak szeriut részben az által lehetett segíteni, hogy a műemlék jelentőségével bíró templomok helyreállításával járó költségek fedezésére a vallásalap is igénybe vétetett. Ma azonban a vallásalap többé nincs azon helyzetben, hogy e tetemes költségeket saját czéljai elhanyagolásával és anyagi helyzetének megrontásával továbbra is viselje