Főrendiházi irományok, 1884. III. kötet • 169-240. sz.

Irományszámok - 1884-203

182 ccin. SZÁM. A 17-Ík §-hoz. Ezen szakasz hiányt pótol. A közjegyzői biztositék kiadását megelőző hirdetmény ugyanis az illető adófelügyelő­ségnek is megküldendő, hogy a kincstári mindennemű követelés biztosítására intézkedés tétet­hessék. Szükséges ezen §-ban a kincstári követeléseknek biztosítására nézve is tüzetesebben intézkedni; mert többször kérdés tárgyát képezte, hogy a közjegyző vagy helyettese működé­séből, a bélyeg- és illetéktörvények meg nem tartása miatt folyó kincstári követelések a köz­jegyzői biztosítékból a törvény 173. §-ánál fogva elsőbbséggel kielégithetők-e? Az említett törvények meg nem tartásával pedig a kincstárnak igen nagy kár okozható. A 18. és 19-ik §§-hoz. Már fentebb emiitettem, hogy az idézett törvényczikkben nem adatott meg a talaj ahhoz, hogy a közjegyzői intézmény kellőkép megszilárdulhasson, és felvirágozhassék; ez az oka an­nak, hogy a törvény 53. §-a még egy ponttal kiegészíttetni, illetve a fennálló törvény 58. §-ának hatályán kivül tétele javasoltatik. Ez által nagy részben eleje vétetik a zugirászatnak; mert eddig azon felek is, kik a közjegyzői intézményhez bizalommal viseltettek, oly esetekben, melyekben magokat a közjegyzői okiratok felvételéhez szükséges alakiságoknak alávetni nem akarták, és ez okból jogügyleteik­ről egyszerű okiratokat készíttettek, a közjegyzőhöz nem fordulhattak. Nem okoztatik ez által az ügyvédi karnak sem sérelem; mert a fél szabad akaratától függ az okirat elkészítése végett közjegyzőhöz vagy ügyvédhez fordulni. És magán okiratok készítése a közjegyzői intézménynyel épen nincs ellentétben. Igen gyakori az eset, hogy a jegyesek között a fenforgó viszony kényszerbenyomása alatt mások hátrányával vagyoni viszonyokat szabályozó, avagy egyéb szerződések köttetnek. Ily szerződések nagy részben lételüket azon könnyű kellékekben lelik, melyek érvényes­ségükhöz jelenleg megkívántatnak. Ennek megszüntetése czéljából tervezi az igazságügyminister a törvény 54. §-a a) pont­jának kiegészítését. Hogy bonyodalmas pereknek vétessék eleje, javasoltatik az idézett §. c) pontjának módosítása. És hogy számos visszásság, valamint esetleg mások alaposabb jogai kijátszásának eleje vétessék, javasoltatik az idézett §-nak az e) ponttal kiegészítése, miután az 1876: XIII. t.-czikk­ben megállapított viszonyban levők is a helyzet kényszerbenyomása alatt, és a tárgy nem teljes ösmeretében köthetik vagyonjogi kötelezettségeiket szabályozó jogügyleteiket, ha kellőleg fel nem világosittatnak. Ezen szempontok vezéreltek akkor is, midőn ugyancsak az 54. §. kiegészítéséhez azt javasoltam, hogy a vakok, olvasni nem tudó siketek, vagy irni nem tudó némák és siket­némák, valamint irni és olvasni nem tudó vagy nem képes más személyek által keresztvonással vagy kézjegygyei kiállított váltónyilatkozatok (1876: XXVII. t.-cz. 104. §.) váltójogi hatá­lyához a keresztvonásnak vagy kézjegynek közjegyzői hitelesítése megkivántassék. Nem vélem, hogy ily intézkedés által a váltójog s azzal együtt a kereskedelem és forgalom hátrányt szenved, és azt hiszem, hogy számos visszaélésnek fog eleje vétetni. A 20-ik §-hoz. A többször idézett törvény 55-ik §-a különféle magyarázatokra szolgáltatott alkalmat. Ez okból terveztetett oly kiegészítés, hogy a közjegyző csak az esetben legyen köteles a

Next

/
Thumbnails
Contents