Főrendiházi irományok, 1884. II. kötet • 106-168. sz.

Irományszámok - 1884-131

114 GXXXL SZÁM. Kitűnik ebből, hogy Magyarországban a postatakarékpénztár kamatlába a magántakarék­pénztárakéval szemben nem lett utóbbiakra nézve kedvezőtlenebben, sőt alacsonyabban meg­állapítva, mint akármely más államban. A postatakarékpénztár a magántakarékpénztárak nem vetélytársait, hanem inkább azok kiegészítését fogják képezni, s velük egyetemben a néptakarékpénztárak czélját és rendeltetését fogják betölteni. Czélja s rendeltetése a postatakarékpénztárnak úttörőként működni a takarékossági hajlam általános felélesztésére és ez által a közjó előmozdítására, mert az egyszer felkeltett takarékosság a szorgalmat, becsületességet és józanságot is maga után vonja s az önállóság érzetét is fejleszti. A postatakarékpénztár szervezése különös nehézséggel nem jár, mert a postahivatalok, melyek a 400 millió forintot meghaladó forgalommal biró postautalványi üzletet minden akadály nélkül rendesen ellátják, a sokoldalú postakezelésben általában jól be vannak gyakorolva és általában megbízhatóknak mondhatók, mindenesetre a postatakarékpénztári közvetitő szolgálatot is ugy a kincstár, mint a betevők megelégedésére fogják ellátni. Általános munkaerő-szaporításra sem lesz szükség, mert csak a m. kir. takarékpénztár lesz külön személyzettel ellátandó ; a többi postahivatalok személyzete elegendő, hogy a takarék­pénztári közvetitő szolgálattal járó munkát ellássa. Megemlités nélkül nem hagyhatom azon körülményt, hogy az első berendezés költségei, nemkülönben az első években a kamatjövedelemből ki nem kerülő kezelési s személyzeti ki­adások a postatakarékpénztárnak előlegezendők lesznek és hogy ezen előlegek visszafizetése, valamint feleslegek elérése csak az intézetnek hosszabb fenállása után várható. A törvényjavaslatban egyébiránt gondoskodtam arról (6. §), hogy az első berendezés költségei és a szükségessé váló előlegezések a postaforgalmi pénzekből nyújtassanak. így tehát azokkal előreláthatólag az állam megterheltetni nem fog. De ettől eltekintve, az ilyen ideiglenesen hozandó áldozatok, tekintettel az elérendő czélra, ugy mint másutt, nálunk sem kerülhetők ki. A különféle postatakarékpénztári hivataloknál alkalmazott tisztviselők száma: Angliában 1,008, 100, 139, 295, 60-nal terveztetik. Olaszországban . . . Francziaországban . . Ausztriában .... Magyarországban pedig Ezek azon okok, melyek a postatakarékpénztári intézménynek hazánkban való életbelép» tetése mellett szólanak és melyek a kormányt, beható megfontolásuk után jelen törvényjavaslat benyújtására inditották. Jelen törvényjavaslat a hazai viszonyok kellő figyelembevételével készült. Elvei fővonásokban következők: Az összes igazgatási teendők a takarékpénztári hivatalban Összpontosulnak, mely a betéteket kezeli s elszámolja és a visszafizetéseket kiutalványozza. A betétek be- és visszafizetésének ellenőrzése kevésbé bonyolult módon és elvek szerint teljesíttetik, mint az angol vagy olasz rendszerben. A betétekre nézve minimum meg lett ugyan állapítva, de maximum nem, úgyszintén a bizonyos idő alatt eszközölhető betét nem lett korlátozva. A betétek azonban csupán bizonyos minimális betétösszegtől, bizonyos megszabott maximális Összeg erejéig kamatoztatnak. A betétek, ha a megfelelő összeget elérik, a betevő kívánságára, ezen czélra kijelölt állampapírok vétele által, a tőzsdeárfolyam szerint díj nélkül járadékká alakithatók át.

Next

/
Thumbnails
Contents