Főrendiházi irományok, 1881. II. kötet • 87-181. sz.
Irományszámok - 1881-96
18 CXVI. SZÁM. Semmikép nem szolgáltathat továbbá alkalmat amaz egyházi autonómia tagadására vagy practikus ignorálására az sem, hogy azon parlamentáris természetű autonómia, melynek tárgyalásába mi 1870/1-ben a fönforgó időkörülményeknél fogva Istenben elhunyt nagynevű b. Eötvös József ministernek initiativájára bebocsátkozván, az iránta folytatott kongressusi működésnek eredményét legfelsőbb helyen bemutattuk, a legfölsőbb elintézésben nem részesült. Mondom, ez sem téveszthet meg senkit egyházunk autonómiája körül, mert fönnáll még mindig az egyháznak évezredes régi auonomiája, melyet tőle eldecretálni, őt jogtalannak tekinteni s mint ilyenről sine me de me érdekeink kétségtelen kárára intézkedni ott, hol nem önkény uralkodik, hanem jog és igazság tiszteletben tartatnak, nem lehet, Az új autonómia is semmiképen nem érvényteleníthette fölállittatásának szándékával és előkészítésével az egyháznak mindenkor meglevő, mert ennek fönnállása által is bebizonyított autonómiáját; csak kitágíthatta volna létrejöttével az ősi autonómiának keretét, módosíthatta volna külső joggyakorlatát, külső működési eljárását. Megvan az egyháznak autonómiája, mely 1. a legalsó fokozatban az eddig is igen sok helyen fönnálló plébániai egyházi képviseletekben, az egyház-megyék tanodáink helyi iskolaszéki, espereskerületi és központi gondozásában, igazgatásában; 2. amajdnem kizárólag főpapi és papi alapítványoknak egyházmegyei (és illető vagy püspöki vagy káptalani ellenőrzés mellett való) kezelésben ; 3. legfelsőbb helyen valaha a domináns katholikus egyház ügyeit a királyi Védur nevében és szolgálatában kezelő kanczelláriai és helytartótanácsi működésben, az eccleseastika és a studiorium Gommissio hivataloskodásában találta kifejezését, eszközeit — mindezek vagy régi állásukban, vagy ideiglenes helyettesitésökben megvannak most is. — Azon körülmény, hogy az ország alkotmányának formája megváltozott, ezen autonómiát nem alterálhatta, vitiálhatta jogaiban, működésében, mint az a protestánsok sajátságos autonómiáját nem vitiálta. De hogy a magyarok valláséletében később jött Protestantismus autonómiájának érvényesítési módjához nem hasonló az ős magyar egyház régi autonómiája: az, valamint a két vallástársulatnak eltérő alaptanaiból és elveiből származik, ugy a katholikus egyház autonómiájának ignorálására és tagadására csak az egyház természetét tökéletesen félreismerő felekezeti elleneseket, vagy katholikus doctrinaire idealistákat vezethet félre. A mi a második érvelést, t. i. a katholikus tanodák és tanulmányi alap birtokjogi természete iránt fölvetett kérdést illeti : azt kevéssel végezhetem. Ha valaki birtokjogomat gyanúsítja, tagadja : nem nekem, az évszázados birtokot Öröklőnek kell jogomat begyőzni, hanem neki az ő tagadását. Addig, míg ezt nem teszi, engem kedvezőtlenebb állapotba helyezni, jogtalanabbnak tartani, decretáini, mint azokat, kik nálam több joggal nem birnak ; valóban, akár közigazgatási, akár törvényhozói tekintetből flagrans birtokzavarás, igazságtalanság. Igenis, megzavarása egy régi birtoknak. Hiszen maga a ministeri indokolás a törvényjavaslat 25. lapján mondja, hogy: »Az egyház földéről hajtott ki eredetileg az iskola... Magyarországon a kath. egyház volt az első iskola-állitó« ; — méltán hozzáadván, hogy >a protestáns egyház . , . fősúlyt fektetett az iskolákra. A népoktatásügy még ma is túlnyomólag a felekezetek kezében van«. S helyesen. Ne is vegyék ki azt az egyházak kezéből, ha magyar népünknek legszentebb szellemi és erkölcsi vagyonában való megtévesztését, megfogyatkozását maga a haza és nemzet nagy kárára tapasztalni nem akarják. Már is tapasztalhatja minden élesen észlelő s gondolkozó férfiú nem egy helyen a felekezet nélküli elemi közösiskolák hatásának sajnos következményeit. De mi az elemi iskolákra nézve áll, ez álljon a középoktatásra nézve is. S legyen itt is egyenjogúság, Avagy mily joggal veszi el a törvényjavaslat az ősrégi iskola-állitótól azt,
