Főrendiházi irományok, 1878. IX. kötet • 488-532. sz.

Irományszámok - 1878-495

CDXGV. SZÁM. 117 Mindez szembeszökőleg bizonyítja, hogy az Írásbeliség elvére fektetett perrendek utján a törvénykezés bajait orvososolni egyszerűen lehetetlen. De a Méltóságos Főrendek elé terjesztett törvényjavaslat nemcsak hogy nem alkalmas arra, hogy általa törvénykezésünk javittassék, hanem kétségtelen és áz eddigi tapasztalatokkal bebizonyított tény az, hogy minden új eljárás behozatala, a törvénykezés formáin való minden változtatás megzavarja a törvénykezés rendes menetét, az átmeneti nehézségek egész sorát teremti meg, évek kellenek hozzá, mig biró és ügyvéd az új formákba bele tanul, évek kellenek hozzá, mig a judicatura a nehézségeket kiegyenlíti: addig pedig az egész törvénykezés menete számtalan akadályba ütközik, rendkívül nehézkes, az árát pedig a közönség adja meg. Mi jogosít arra, hogy feltegyük, hogy a novella által behozandó új formák nem fogják ezen mindig tapasztalt nehézségeket megszülni ? — Szembeszökő, hogy mindezen hátrányok okvetlenül be fognak következni és semmivel sem volna igazolható, ha törvénykezésünk ismét kitétetnék ezen előrelátható zavaroknak azért, hogy az 1868 előtti állapotot, mint állítólagos jobbitmányt újabban megpróbálhassuk. Tartunk tőle, hogy az Írásbeliséggel tervezett ezen legújabb kísérlet, ha törvény erejére emelkedik, igazságszolgáltatásunkat teljesen compromittálja. Igazságügyi kormányzatunk eddigi eljárása és mulasztásai úgyis oda vitték már a dolgot, hogy a nagy közönség nemhogy panaeeát látna az állami igazságszolgáltatásban, hanem mindinkább elidegenedik attól és kihat ez a királyi birák iránti érzelmekre is, kikben a közönség az állami igazságszolgáltatást megtestesítve látja, de kihat főleg az ügyvédekről való véleményre, kikkel a közönséges igazságügyi kérdésekben közvetlenül érintkezik. Hogy ez igy van, hogy a nagy közönség az állami igazságszolgáltatást s ennek okából a bírákat és ügyvédeket perhorreseálja, de sőt, hogy a nagy közönség, ha nem is tudja, de ösztönszerűleg érzi, hogy mind ennek oka az írásbeliség: arra nézve ecclatans bizonyítékot képez az u. n. tőzsdebiróság. A közönség megteremtette magának a tőzsdebiróságban a szóbeliséget, ragaszkodik hozzá kereskedő és producens egyaránt, kirekesztette ebből a bírót és az ügyvédet s midőn újabban kísérlet tétetett arra, hogy legalább egy magasabb állású biró helyeztessék a tőzsdebiróság élére, ez ellen is felriadt az egész közönség, nyII.vánvaló bizonyítékát adván annak, hogy eddigi igazságügyi politikánk mennyire fokozta a bírói kar iránti bizalmat, daczára annak, hogy a mi birói karunk Európa bármely birói karával bátran kiállhatja a versenyt. A nagy közönség nem kérdezte, hogy a szóbeliségnek »melyik alakját« hozza be, nem tartott az írásbeliségnek azon védőivel, a kik egyre hangoztatják, hogy a szóbeliség behozatala sok mellékkérdés eldöntését teszi szükségessé és sok előkészületi időt igenjééi. A nagy közönség a dolog lényegét nézte behozta a szóbeliség lényegét, hogy a biró közvetlenül hallja a felek vagy megbizottjaik szóbeli előadását, közvetlenül lássa a bizonyítékokat és az ezek utján nyert benyomások alapján mondjon ítéletet. A tőzsdebirósághoz, ezen abnormis és jogi szempontból annyi kifogás alá eső intézményhez való SZÍVÓS ragaszkodásával hazai közönségünk rég elitélte már az egész Írásbeliséget és megmutatta, hogy helyes igazságszolgáltatást a szóbeliség és közvetlenség alapján tart egyedül létesithetőnek. Ezen indokok azok, melyek a budapesti ügyvédi kamara tisztelettel alulirt választmányát arra késztetik, hogy a Méltóságos Főrendekhez azon tiszteletteljes kérelemmel járuljon, hogy az eléjük terjesztett törvényjavaslatot elfogadni ne méltóztassanak és ez utón elhárítsák azon újabb csapást, mely igazságszolgáltatásunkat ezen javaslattal fenyegeti. Fordítsa az igazságügyi kormányzat erejét a szóbeli közvetlen eljárás behozatalára és