Főrendiházi irományok, 1878. VII. kötet • 401-437. sz.

Irományszámok - 1878-437

GDXXXVir. SZÁM. 391 a magyar országgyűlésre küldendő horvát-szlavón képviselők száma 34-ről 54—55-re volna emelendő. A törvény vII.ágos határozmányai értelmében igy állván a dolog, rendkivül nehézzé vált a magyar országos bizottságnak a helyzete, mely egyfelől a horvátoknak nem ajánlhatott fel semmit, a mire ők a törvény értelmében jogot nem tarthatnának, miután maga a határőrvidéknek közigazgatási egyesitése is a törvény által nekik már régen biztosíttatott; másfelől pedig a horvát országos bizottság a törvény egyszerű alkalmazását kivan va, a jelenlegi 34 horvát-szlavón képviselőnek 55-re való szaporítását követelte és követelésének jogosultsága ellen kifogást tenni nem lehetett, az idézett törvényes határozmányokat pedig a magyar országgyűlés egyoldalúan meg nem változtathatja, mert ugyancsak az 1868. évi XXX. t. ez. 70. §-a vII.ágosan kimondja, hogy ezen egyezmény az egyezkedő országok törvényhozásainak tárgya nem lehet és változás rajta csak ugyanazon módon, a mint létrejött, mindazon tényezők hozzájárulásával tétethetik, a melyek kötötték. Midőn tehát a magyar országos bizottság, áthatva azon meggyőződéstől, miszerint a magyar országgyűlésre küldendő horvát-szlavón képviselők jelenlegi számának a törvény által meghatározott nagymérvű szaporítása nem kívánatos, első feladata csak az lehetett, hogy békés kiegyezés utján a horvát-szlavón országos bizottságot, II.letőleg a horvát-szlavón országgyűlést arra indítsa, miszerint beleegyezését adná az 1868. évi XXX. t. ez. által elfogadott azon elvnek elejtésére, mely szerint a területi és lakossági szaporodás következtében a magyar országgyűlésre küldendő horvát-szlavón képviselők száma is ugyanezen arányban szaporittassék, s e tekintetben a magyar oszágos bizottság hivatkozhatott az 1868. évi XXX. t. cz.-nek, habár nem ugyan betűjére, a mely ellene szól, de legalább annak szellemére, a horvát-szlavón bizottságnak méltányosságába ajánlván ama körülmény megfontolását, miszerint a többször idézett 1868. évi XXX. t. cz.-ben tulajdonkép egy elvi ellenmondás foglaltatik, a mennyiben egyfelől elfogadtatik az az elv, hogy Horvát-Szlavonországok a közös magyar országgyűlésen a lakosság arányában képviselve legyenek, de nem vonta ki ezen elvből ennek természetes következményét, hogy t. i. a közös magyar országgyűlésre küldendő horvát-szlavón képviselők ezen horvát-szlavón lakosság által közvetlenül és ennek kebeléből választassanak, hanem épen ellenkezőleg kimondatik az idézett törvény 34. §-ában, hogy Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok a közös országgyűlésbe saját országgyűlések kebeléből választják képviselőiket. Tehát azon horvát-szlavón képviselők, kik a közös magyar országgyűlésen megjelennek, nem tekinthetők a szó szoros értelmében népképviselőknek, hanem csak a horvát-szlavón országgyűlés mint autonom politikai testület küldötteinek, a mint az 1868. évi XXX. t. ez. 59. §-a egyenesen ki is mondja, hogy ezen képviselők Horvát-Szlavonországok mint külön territoriummal biró politikai nemzet és belügyeikben saját törvényhozással és kormányzással biró országok képviselői. Ha pedig igy áll a dolog, akkor a horvát-szlavón területnek, vagy a horvát-szlavón országgyűlésen képviselt lakosságnak szaporodása vagy apadása, valamint nem lehet befolyással ezen horvát-szlavón országgyűlésnek, mint egésznek jogaira, ugy arra sem lehet befolyással, hogy ezen országgyűlés hány képviselőt, küldjön a közös magyar országgyűlésre. Hosszabb tárgyalások után sikerült a horvát-szlavón országos bizottságot a magyar országos bizottság imént jelzett álláspontjának elfogadására birni, arra t. i., hogy ezen horvát sziavon országos bizottság lemondott azon követeléséről, hogy a határőrvidéki 9 ezrednek Horvát-Szlavonországokkal való közigazgatási egyesitése esetében a magyar országgyűlésre küldendő képviselők számának a lakosság szaporodása arányában való szaporítását követelje. De nem sikerült a magyar országos bizottságnak érvényesíthetni azon következtetést, melyet ő az imént említett elv elejtéséből levonhatni vélt, hogy t. i. a lakosság szaporodása nemcsak aránylagos, hanem egyátalában semmi befolyással ne legyen a közös magyar ország-