Főrendiházi irományok, 1878. VI. kötet • 345-400. sz.

Irományszámok - 1878-394

CCCXCIV. SZÁM. 369 Melléklet a 394. számú iromiányhoz. Indokolás, „a bosznavölgyi vasntnak Zeniczátől—Serajevőig valő kiépítéséről" szőlő törvényjavaslathoz. Azon közlekedési nehézségek, melyekkel a hadseregnek Bosznia megszállásakor a külö­féle hadiszükségletek szállításánál kezdetben küzdenie kellett, okot szolgáltattak a bosznavölgy keskeny vágányú vasút építésére, mely 190 kII.ométernyi hosszú vonallal Török-Bródot Zeni­czával összeköti. Ezen vasút eredetII.eg táborszerű kiállításban úgynevezett gör- vagy vontató pályának készült, s csak teherszállításra volt szánva, később azonban szII.árd szerkezeténél fogva némely javításnak megtétele után, személyszállításra is berendeztetett. Minthogy ezen vasút első sorban katonai czélokra szolgált, azt a katonai igazgatás azon hitel terhére építette, mely 1878-ban a mozgósítás alkalmával rendelkezésére lett bocsátva. Azonban Zeniczánál az építést meg kellett szakítani, mert az 1879. évi közös költségvetés tekintetében hozott delegationalis határozatok értelmében, a megszállásra engedélyezett hitelt nem volt szabad sem közigazgatási, sem beruházási czélokra forditani. Az épités folytatásának II.yen módon elhagyása miatt a bosznavölgyi vasút csonkának maradt, minélfogva eredeti ren­deltetésének csak részben felel meg, a mennyiben a személyeknek és teherárúknak tovább­szállítása, még mindig nagy költséggel jár. Hogy tehát a bosznavölgyi vasút czéljának meg­feleljen, azt Zeniczától egész Serajevóig ki kell építeni, miután ezen utóbbi hely képez csak oly végpontot, mely minden tekintetben kielégítő eredményt nyújthat. Politikai szempontból nagyon kívánatos, hogy az általunk kormányzott országok fővárosa az osztrák-magyar monarchia belsejével vasúti összeköttetésbe jöjjön, de nemzetgazdászati tekin­teteknél fogva is úgy a monarchia, mint a megszállott tartományok érdekében áll, hogy a szóban levő vasúti vonal minél előbb kiépüljön, mert ez által elő lesz mozdítva egyfelől ama tartományok általános felvirágzása, másfelől növekedik a monarchiának kereskedelmi forgalma Serajevóval. Az utóbb említett várossal való vasúti összeköttetés kiváltképen azért is fontos, mert azon város aránylag sokkal nagyobb mértékben gyülpontja az ország tőke-erőinek, mint a monarchia fővárosai. Nevezetesen előmozdítja ezen pálya építését azon körülmény, hogy a bosznavölgyi vasút kiépítése után az üzleti eredmény az egész vasútra nézve előreláthatólag oly mértékben fog emelkedni, s másfelől a hadügyi költségvetésben oly megtakarítások lesznek eszközölhetők, hogy az építésre fordított költségek rövid idő alatt törleszthetők lesznek. VII.ágos lesz ez, ha figyelembe vesszük azon kiadásokat, melyeket a hadügyi igazgatás FŐRENDI IROMÁNYOK. VI. 1878/81. 47

Next

/
Thumbnails
Contents