Főrendiházi irományok, 1878. IV. kötet • 149-247. sz.

Irományszámok - 1878-182

128 CLXXXII. SZÁM. óta húzódó szomorú ügye. Valóban a keserűség és szégyen érzete kell, hogy erőt vegyen rajtunk, látva, hogy a terveknek nálunk végnélküli megbeszélése mellett mint támadnak szomszédunkban II.y közraktárak egymásután, látva, hogy mig mások már évek óta élvezik az üdvös intézkedések gyümölcseit, mi még mindig bizottsági ülésekben nagyszabású akadémikus előadások végighallgatására vagyunk kárhoztatva egyik-másik rendszer előnyös vagy hátrányos voltáról. Valóban, ha legnagyobb ellenségeink kezére dolgoznánk, sem követhettünk volna el mesteribb huzavonát, mint az e közraktárak építésénél mind e mai napig követtetik. Az országos értekezlet szükségesnek vélte, hogy az ország több pontjain, különösen a fővárosban és az ország határaihoz közel fekvő azon városokban, melyek gyüjtö-helyekül alkalmasak, a kereskedés és forgalom előmozdítására és emelésére közraktárak állíttassanak fel és mi e javaslat kapcsán arra kérjük a t. Képviselőházat, miszerint az II.lető szakministereket oda utasítani méltóztassék, hogy e közraktárak — legalább Budapesten és Fiúméban — félretéve minden, az ügynek csakis kárával járó kicsinykedést, a lehető legrövidebb idő alatt felépíttessenek. Az Összes kormányintézkedés és teendők között azonban a legfőbb fontosságúnak és legsürgősebbeknek tartjuk és várjuk azokat, mik legfőbb érdekeink, gabona- és hús-kivitel biztosítása érdekében ma már oly égetően szükségesek. Nem ismételhetjük eléggé, hogy mII.y óriási veszteségünkkel járnak a Németország által e tekintetben különösen és első sorban ellenünk életbeléptetett intézkedések ; hangsúlyozzuk ezt itt annyival inkább, mivel a német birodalommal legközelebb újonnan megkötendő kereskedelmi szerződésben biztosan elvárjuk, hogy érdekeink kellőleg óva, a magyar gazdák sérelmei valahára orvosolva lesznek. — Hiszszük az orvoslást annál inkább, mivel a szerződő államok anyagi érdekeit épen nem tartjuk oly ellentéteseknek, hogy indokul szolgálhatnának II.y kereskedelmi politikai ellenségeskedésekre; nézetünk szerint ez államok anyagi érdekei oly sokszoros találkozási ponttal birnak, oly sok tekintetben vannak egymásra utalva és oly sokféleképen egészítik ki egymást, hogy nem kereskedelmi harcz, hanem erős és becsületes vámszövetkezet volna a német és osztrák-magyar anyagi viszonyoknak teljesen megfelelő. Korunk feitartózhatlan haladása és az általános gazdasági viszonyok teljes megváltozása által igényelt és eddig elősorolt feltételek önmagukban még mindig nem lesznek képesek a jelenlegi válságos helyzetet a kívánt javulásra juttatni. E feltételek czélirányosan teljesítve és helyesen betartva, biztosítani fogják a javulásnak állandóságát, azonban a javulás előidézésére még más eszközök is szükségesek. Kimutattuk fentebb mindazon döntő okokat, mik az utóbb lefolyt húsz év tartama alatt a mezőgazdaságot teljesen átalakítva, a mezőgazdasági anyaggazdálkodást pénzgazdasággá változtatták át, nem szükség bővebben indokolnunk azon meggyőződésünket, hogy mezőgazdasági válságunknak első és fóoka a tőkehiány. Távol van tőlünk ezzel azt mondani, hogy a törvényhozás vagy kormány nem igyekezett e hiányon lehetőleg segíteni, még inkább távol van tőlünk netán azt kívánni, hogy a kormány nyújtson segédkezet a könnyelműség, avagy nem kellő óvatosság miatt, önhibájuk folytán tönkrejutott földbirtokosoknak. Elismerjük az e téreni intézkedéseket és az azok létesítését vezérlő jóakaratot, de nem tartjuk megfelelökés elegendőknek ; de viszont el is kell ismernünk, hogy a magyar földbirtokosok túlnyomó nagy része — különösen pedig a kisbirtokos osztály — Önhibáján kívül jutott mai szerencsétlen helyzetébe. Ezen önmagára hagyott, munkás, becsületes, a fényűzést hírből is alig ismerő és mégis a romlás szélén álló osztály felsegitésére kell, hogy ugy az állam, mint minden egyes tehetsége és működése irányuljon. És éppen ezen osztály válságos helyzetére való tekintetbőt nem tartjuk elegendőnek az eddigi intézkedést és a segélynyújtásnak könnyebb, olcsóbb és hathatósabb módját tartjuk szükségesnek.