Főrendiházi irományok, 1878. III. kötet • 99-148. sz.
Irományszámok - 1878-118
130 CXVIII. SZÁM. 1-ső melléklet a 118. számú irományhoz. Indokolás, a rendőri bejelentési intézménynek, Budapest fővárosban életbeléptetése iránt készült törvényjavaslathoz. Mindazok, kik a fővárosban, a közigazgatás sokféle ágazatainak egyikével vagy másikával foglalkoznak, régen és élénken érzik egy, a feladat magaslatán álló bejelentési intézménynek minden alkalommal nyII.vánuló szükségét. A szükség emez érzetének kifejezést adott & főváros tanácsa 1876. évi július 21-én 11,288. szám alatt, a honvédelmi ministerhez intézett jelentésében, melyben előadván az idegen II.letőségű hadkötelezettek nyII.vántartása iránt tett intézkedéseit, hangsúlyozva kiemeli : hogy a bejelentési ügynek helyes szervezése nélkül az eddig e tekintetben elért ki nem elégitő eredményt fokozni, s a hadkötelezettek nyII.vántartását a kivánt sikeres módon eszközölni nem lehet ; minek következtében a magyar királyi honvédelmi minister úr 187 6. évi deczember 3-án 32,319. szám alatt kelt átiratával, a védtörvény pontos végrehajtása érdekében egy jól szervezett bejelentési hivatalnak felállitása iránt megkeresést intézett hozzám. A főváros közigazgatási bizottsága 1876. évi november 15-én 4. szám alatt és 1877-ik évi áprII. 9-én 275. szám alatt, tüzetesen indokolt felterjesztésekkel járult hozzám, egy bejelentési hivatalnak felállitása iránt, melyek mellett a volt pénzügyminister úr 1877. évi február 19-én és október 3-án 1311. és 51,720. számok alatt kelt, hozzám intézett átirataiban melegen pártolólag és síirgetőleg szólalt fel. Ugyanazt tévé a főváros törvényhatósági bizottsága is, mely helyes közigazgatási érzéket tanúsítva, 1877. évi november 14-én 806. sz. alatt kelt feliratában egy jól berendezett bejelentési hivatal felállításának elodázhatlan szükségét kiemelvén, engem annak felállítására felkért, kijelentvén, hogy a lakosságnak ez alkalommal nem mellőzhető összeírásával az II.letőségi katasternek összeállítását is eszközölni fogná. E felszólamlások és sürgetések igen természetesek : mert a) az idegen és fővárosi II.letőségű hadkötelezettek, kik évenkint egyszer összeiratnak, az év folyamában előforduló lakváltoztatásaikkal, úgyszintén az időközben nagy számban a fővárosba érkező hadköteles egyének csak úgy lesznek biztosan feltalálhatók, ha gondoskodva van, hogy pontosan bejelentessenek, mi — mint már emlitve volt — csak egy bejelentési hivatal felállitása után történhetik; b) II.y bejelentési hivatal hiánya miatt, a volt pénzügy minister úr átirata szerint jelentékeny összegű adó és más kincstári és városi II.letékek mennek veszendőbe, minthogy a lakásaikat folyvást változtató kereseti adókötelezetteket feltalálni nem sikerül, és részben e körül-