Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.
Irományszámok - 1875-321m
28 .CCCXXI. SZÁM. c) meghalt * 140 egyén d) megszökött 3 „ %49 egyén tehát fogságban van még 116 egyén. Ha a halandósági viszonyt, mely a 6 egész 10 évre, a 10 évnél hosszabb és 15 évnél hosszabb időre elitéltek és az 5—6 évre Ítéltek közt létezik, figyelembe vészük, látjuk : hogy az első 3 kategóriánál körülbelül egyenlő arányban t. i Vs részben történt a halálozás és szintén majdnem egyenlő volt a büntetés teljes kitöltésének aránya, vagyis Vs ; ellenben az utolsó kategóriánál a büntetés teljes kitöltése */ 3 és a fogyatkozás V 3 részt tesz. Ha immár az állam nincsen feljogosítva arra, hogy a bűntettet, mely ellen az időleges fogságbüntetést elegendőnek találta, tényleg oly bajok okozásával sújtsa, a melyek a megfenyitettnek egész életére kihatnak, milyenek az én előadásom és megyőződésem szerint az 5—6 évnél hosszabb időre ítélteknél észlelhető nagyobb halandóság, vagy a biztosan bekövetkező lelki és testi fogyatkozás és ha ezen okoknál fogva a 20 évi és 15 évi fogságbüntetés elvettetik, akkor ugyanazon indokoknál fogva el kell vetni a 10 évi fogságbüntetést is és a maximumot talán 5—6 évben állapítani meg. Ezekhez járul még egy sajátságos körülmény, a mely a büntetés czélja elérését a mostani viszonyok között különösen gátolja és ez azon tény, hogy a fogoly tökéletesen ismeri a fegyintézet halandósági statisztikáját és hogy az, a ki 10 évi fegyházbüntetésre van Ítélve, határozottan hiszi, hogy ezen fogságbüntetést nem állandja ki. Hogy aztán az ily képzelet és ily meggyőződés milyen befolyással van a fogoly egész lelki életére, az ö szellemére, jeliemére, külső magatartására és viseletére, az valóban nem igénye] bővebb magyarázatot. Azon gondolat, hogy e világra nézve végre is el van veszve, hogy életét a fegyházban kell bevégeznie, lehetetlen, hogy magában véve is ne hasson nyomasztólag a fogoly lelkére és testére. A külvilág irányában közönyössé válik és ilyen marad, csak kényszerítve és közönyösen hallgat a lelkészre, az igazgató intéseire ; csak épen annyit doldozik, a mennyit kénytelen dolgozni, hogy meg ne fenyíttessék, egy szóval fogságának már első éveiben egészen eltompul. Sokszor mondották nekem ezt a foglyok. Hiába igyekeztem őket más szempontra téríteni, hiában utaltam az isteni kegyelemre és irgalomra, hiában a talán bekövetkező megkegyelmezésre. Majd mindig ezen rövid választ nyertem: „Azt mi már meg nem éljük ; mi már azt a rosszat, a mit elkövettünk, a jóval, melyet felismerni tanultunk, ki nem pótolhatjuk ; mi már többé meg nem mutathatjuk, hogy megjavultunk; nekünk meg kell halnunk. Mily egész más lenne a fogoly benső és külső lénye, ha részére azon reménysugár fenmaradna, hogy még egyszer viszatérend a világba. Bizonyára a büntetés czélja soknál gyakrabban és könnyebben éretnék el. De ezen eshetőség mindig meglesz, ha csak 5—6 évi büntetést keilend kiáüania. Ezen büntetési időből azonban kétségkívül Vs-ot magánfogságban kellene töltenie. A ki ezen 6 év alatt meg nem javult és megint visszaeső lesz, az valóban egyátalában, vagy legalább a legtöbb esetben javithatlan marad. Ezen javithatlanok kategóriája tekintetében pedig feltétlenül a mellett szavaznék, hogy azok teljesen ártalmatlanokká tétessenek, vagyis életfogytiglan fogságban tartassanak, mely büntetés vagy alkalmas gyarmatokban vagy külön e czélra berendezett fegyintézetekben volna elszenvedendő. Azon nézethez, hogy a fegyházbüntetés minimuma 1 évben állapittassék nrag,,szívesen hozzájárulok.
