Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.

Irományszámok - 1875-321m

210 CCCXXI. SZÁM. A legújabb időből keletkezett 1840 : XV. t. ez. 153; §-a és az ezt kiegészitő, illetőleg módosító 1844: VI. törvényezikk 17. §-a „a legsúlyosabb beszámitású tolvajság" büntetésével fenyitendőnek rendeli azon adóst is, a ki a váltó végrehajtás folytán birói zár alá vett, s nála hagyott javakat elidegenitivagy megrongálja : a ki tehát a letéteménynek tekintett javakat elsikkasztja. E törvények mindazonáltal nem nevezik tolvajlásnak a cselekményt magát, hanem — a mi lényeges különbség — csak is ezen bűntettnek a törvényben meghatározott büntetését rendelik alkalmaztatni a tettes ellen. Mindkét törvény azt mutatja, hogy 1840-ik évi törvényhozóink igenis tisztában voltak a tolvajlás és a sikkasztás fogalmainak különbségével, s hogy midőn az előbbinek csupán büntetési sanctióját alkalmazták a sikkasztásra, öntudatosan kerülték tolvajlásnak nevezni a bűntettet, melyről jól tudták, hogy az nem tolvajlás, hanem sikkasztás. Legújabb törvényeink — az 1868. évi LIV. törvényezikk 368. §~a, valamint az 1871-ik évi VIII. törvényezikk 11. §-ának /) pontja és 19. §-a, tovább fejlesztve az 1840. évi XV. törvényezikk idézett szakaszából kiderülő eszmét, világosan sikkasztást említenek ; az előbbi törvény azonban — ezen elnevezést a lefoglalt dolog megrongálására és igy oly cselekvésre is alkalmazza, mely sikkasztást nem képez. Mindezekből annyi bizonyos — hogy a törvényeinken átvonuló helyes fejlődés folytonossága e kérdésre nézve, már az 1840: XV. és 1844 : VI. törvényczikkben felismerhető, s hogy az ott észlelhető megkülönböztetés legutóbbi törvényeinkben, a megfelelő technikai kifejezés felvétele által, erőt és hatályt nyert. A mi illeti jogirodalmunkat, Bodó munkája LXXXII. czikkének élére, némi bővítéssel, de a furtum usus és possessionis kihagyásával : a justiniani codexben megállapított legális definitiót helyezi: „Furtum est contreetatio seu ablatio fraudulenta rei alienae, invito et inscio domino lucri faciendi gratia." A magyarázat 1. §-ában azt mondja: „quod debet adhiberi ablatio seu contreetatio" ; a miből az következnék: hogy a mely esetben „ablatio" — elvitel — nem fordul elő, azon esetben lopás sem létez. Ezzel azoaban nem egyez meg a „furtum" értelmének a IV. §-ban adott körülírása, mely utóbbi ismét ellentétben áll az V. §-szal. A IV. §. igy szól: „Furti nomine et appelatione omnis illicita usurpatio alienae rei concluditur ; omnes item fraudes, quae ad proximum circumveniendum, circumseribendum, decipiendum, despoliandum et pauperandum quoquo modo vei vi, vei clam adhibentur, contínentur et intelliguntur. Item sub nomine furti conprehenduntur etiam Sacrilegium, Plagium, Rap ina, Latrocinium, Sepulchrorum violatio etc. de quibus seriatim". „Hue pertinent etiam subtractores seu detentores pecuniae gratuitorum laborum, qui iuxta articulum 21. 1563. et Questionem 30. Cap. 9. Kitonich prima vice in quintuplo, secunda verő in decuplo, et tertia vice in eodem facinore deprehensi capitis poena tamquam publici fures puniuntur. " E körülirás igen tág ; mert habár — mint emiitettük, Bodő főleg a római jogra támaszkodik, s ennek régibb határozmányai szerint mindenki, „qui alienam rem attrectavit, quum id se invito domino facere iudicare deberet, furti tenetur" : mindazonáltal, mint ezen most emiitett hely is mutatja : a csalás oly átaldnossagban, mint Bodó állítja : a respublica későbbi századaiban sem tartozott a furtum alá, utóbb pedig — mint kimutattuk, e kör még szűkebbre vonatott. Ellentétben a IV. §-al, a V. §-ban foglalt körülirás igen szűk. Nem csupán zálogul vagy letétül, vagy pedig haszönkölcsönül átvett dolognak jogellenes használása, s tegyük hozzá, a mit Bodó legalább e helyen nem érintett — elidegenítése vagy eltulajdonítása által követtethetett el „furtum", hanem a mandátumból, az operarum conductiő-hól