Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.
Irományszámok - 1875-321m
CCCXXI. SZÁM. 209 az objectum, a cselekvési mód és a czél ugyanaz; mintsem azok, melyekben a cselekvési mód egymástól különbözik. Ezen osztályozás — a különböző cselekmények lényeges ismérveiben, s nem a német jogtörténelemben találja alapindokát. A jogtörténelmet mi is fontos tényezőnek ismerjük, melyet új törvények hozatalánál nem szabad figyelmen kivül hagyni. De azon tényben, hogy a középkor s az arra következett idő még sokáig nem birt azon képességgel, hogy a lopást a sikkasztástól, valamint más rokon természetű bűntettektől megkülönböztesse : a jelen törvényjavaslat készítői, nem találtak indokot és felhivást arra, hogy felosztási rendszerüket ezen hiányhoz jüzzék. E helyett czélszerübbnek ismerték hazai jogéletünk mai fejlődését követni, s annak útmutatása nyomán, kiindulásul azt elfogadni : a mi a középkor homályából kibontakozva, a tudomány behatása folytán hazánkban jogi meggyőződés lett. Ez oknál fogva alapunk nem az, a mi valaha volt, hanem az a mi abból lett és előjoggá alakult. Hazánk régibb törvényei nem határozták meg a lopás tényálladékát : a sikkasztásról pedig — mint a bűntettek egyik külön formájáról emlités sem tétetik. Szt. István, szt. László és Kálmán királyok törvényeiben megjelöltetik a „Furtum 11 a „Fur" ; de a cselekvény ismérveinek minden további meghatározása nélkül. A Corpus juris Hungarici Indexeinek készítői, szt. László II. Decretuma 13-ik czikkének kivonatánál ezen szót „auferentes" használják ugyan, a mi, ha megfelelne a törvény szövegének, nemcsak eloszlatna minden kételyt, hanem Magyarország akkori törvényhozóit, Európa azon időbeli törvénytudói fölé helyezné. De a kivonat nem felel meg a törvénynek. Ez utóbbi „furatus fuerit", „furtum fecerit u , in furto deprehensus fuerit u —kitételeket használ: az „auferre" vagy „auferentes 11 — a törvény szövegében nem fordul elő. Későbbi törvényeink sem nyújtanak nagyobb világosságot; sőt az 1560: 21. törvényczikkben a furtum világQsan oly cselekményre alkalmaztatik, mely a mai fogalmak szerint, kétségtelenül sikkasztást képez. E törvény azt rendeli, hogy azon alispánok, kiknek a valamely hely megerőditésére kötelezettek, munkájuk megváltásául pénzt adnak, ha ezen pénzt nem a megállapított közmunkára forditják, hanem maguknak tartják meg, vagy saját érdekükben felhasználják • „in eiusmodi furto deprehensi prima vice quintuplum eius quod furati juerint — persolvant.^ Vannak ellenben törvényeink, melyekben a „furtum" vagy „jures" megjelölés, minden kétséget kizárólag az idegen ingó dolog jogellenes elvételének vagy elvitelének, illetőleg elvivőjének értelmében használtatik; igy például a Hármas könyv I. rész, 15. czíme, mely „furum <w latronum seu praedonum, ét aliorum eiusmodi spoliatorum" kitételt használva, a legutóbbi azonosítás által világosan oda utal, hogy a v fur" alatt eiusmodi spoliatur értetik, vagyis azon ember, a ki mást kifoszt. Spóliatornak — átvitt értelemben azt is lehet ugyan nevezni, a ki más vagyonát ravasz mesterkélés — csalás által magához vonja; vagy a ki a tulajdonost az ezt illető vagyon visszaadásának megtagadásával megfosztja; azonban a szavaknak átvitt értelemben használata nem felel meg az azon időbeli törvényhozási szokásoknak, és igy valószinü az, hogy a spoliator más vagyonának erőszakos vagy erőszak nélküli elvevb'jét r illetőleg elvivőjét jelenti. Vannak továbbá törvényeink, a melyekben a sikkasztás egyes specialis esete találtatik körülirva ; de a cselekmény technikai megjelölése nélkül, s igy a nélkül, hogy ez akár „furtum"-nak t akár „interversio u!-nak, akár pedig „ detractio"-nak neveztetnék. Ilyen — az 1622 : 16. törvényczikk. Ellenben az 1807 : XII-ik t.-cz. 1. §-a a bukottat „si de commissa per occultationem substantiaé suae fraude .... convinci potuerit" tolvaj gyanánt „tamquam fur" rendeli büntettetni. Mindezekből az következik: hogy a furtum" régibb törvényeinkben nem bir határozott technikai értelemmel, s hogy az — majd a lopást, majd a sikkasztást, majd mindkét bűntettet FŐRENDI IROMÁNYOK. VII. 1875/8. 27
