Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.

Irományszámok - 1875-321m

132 CCCXXI. SZÁM. nem lehet, mely fölött egyszerűen keresztül hatolni, komoly — törvényhozási munkálatnál a felületesség vádjának felidézése nélkül nem szabad. Mi ny« god fan vizsgálhattuk meg a kérdést, s habár nem mérnők elhatározni : vájjon ez leeud-e valaha azon uralkodó eszme, mely a két eset elválasztásának csalhatatlan regulatorát képezendi? de azt határozottan állithatjuk: hogy az ezen eszmében kifejezett előnyök, a mi törvényjavaslatunkban érvényesítve vannak. A mi törvényjavaslatunk XVIIL fejezetének alapintézkedései: az ezen —- legújabb szempontból kiinduló bírálat alatt sem omlanak össze : Az új kísérlet alapeszméje tudvalevőleg az : hogy szándékos emberölésnél, az elválasztó elemnek a praemeditatioban való megállapítása nem biztos: mert a praemeditált szándékból eredő emberölés ép ugy származhatik nemes motívumokból, mint a legaljasabb rugókból: és igy az emiitett elem, a büntetés •— különösen a halálbüntetés bizonyos tényezőjét igazságosan nem képezheti. Ezzel ellentétben — mondja az új theoria — a moralitás criterionjával való megkülönböztetés: az egyik esetet enyhébbnek fogja megállapítani mint a másikat. Legyen igaz az állítás. Annyi tagadhatlan — hogy az esküdtek számtalan felmentő verdictjei a nemesebb indokokból származó gyilkosság eseteiben, az új eszme mellett szólnak. Mindez nemcsak nincs — ellentétben a mi rendszerünkkel : hanem ellenkezőleg, a mi rendszerünknek csak újabb erősebb és határozottabb igazolását képezi. A mi javaslatunk a legsúlyosabb bűntettnek objective legsúlyosabb faja esetében is megnyitja a morális imputatio szerinti mérlegezés lehetőségét és ez által megkettőzi a halálbüntetés kimondhatására a mellőzhétlen feltételeket. Igaz — hogy mi is a psycholögiai criteriont állítottuk fel a 266. és a 267. §§-ban meghatározott cselekmények közt, a megkülönböztetés elhatározó eleméül ; de ezen elem nem egyedüli, nem kizárólagos a büntetésnek a biró általi megállapításra nézve. Ezen elemmel mindannyiszor, valahányszor a concret bűntett büntetését kell kimondani : mindig concurrálnak a 89. és 90. §§-ban érvényre emelt erkölcsiségi mozzanatok is, s összefüggésben e szakaszokkal, a 266. §-ban azt mondtuk ki, hogy a halálbüntetés — egyedül azon esetben lesz kimondandó, ha a 266. §-bau megállapított föltételek mind léteznek, éa ha a bűntett körülményei, a tettes motívumainak az erkölcsiség szempontjából való számbavétele enyhébb büntetés alkalmazását nem követelnek. A halállal büntetendő bűntett akként különböztössék meg minden más bűntettől: hogy a törvénykezési gyakorlat ne foglalhassa az utóbbiakat az élőbbemnek esetei alá, Szorittassék a halálbüntetés a legsúlyosabb bűntettnek leggonoszabb eseteire, s csakis a legritkábban, s a valódilag legiszonyúbb bűntettre legyen kimondható a halál. E két tételt jelöltük meg kiindulási pontunknak ; mindkettőnek — iparkodtunk a jelen fejezetben érvényt szerezni. Az elsőt megjelöltük ; tüzetesebben — ezután foglalkozunk vele. A másodiknak azonban megfelelni véltünk az által : hogy a legirtózatosabb bűntett keretén belől is különbséget állapítottunk meg a szándékosan elkövetett emberölés közt, s a halálbüntetést ezen legiszonyúbb bűntettnek csupán azon eseteire korlátoztuk, melyek gonoszságban a többi ilynemű eseteket fölülmúlják; továbbá az által: hogy még ez utóbbi — tehát nem csupán a nemre, de még a fajra nézve is leggonoszabb esetekben is az enyhítő körülményeknek — és igy a bűntettnek az elkövetésre behatott motívumok erkölcsi értéke szerinti számbavételére, a tért nyitva hagyva : ez által a gyilkosok ellen elvben fentartott halálbüntetésnek a biró általi kimondását, a képzelhetó'leg legcsekélyebb számú esetekre reducáltuk. A 266., 267. és 269. §§-hoz. 266. §. A ki embert előre megfontolt szándékból megöl, a gyilkosság bűntettét követi eh és halállal büntetendő.