Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.

Irományszámok - 1875-321m

CCCXXI. SZÁM. 131 esetekre lehessen kimondani a halált, melyek gonoszságban és irtózatban, ugyanazon bűntett minden más eseteit felülmúlják. E két irány eszmét, e két — előre kitűzött kiindulási pontot nem tévesztheti szem elöl az, a kinek a XIX. század második felében azon feladat jut osztályrészéül, hogy az emberi élet elleni bűntettekre, s ezek büntetésére vonatkozó munkálatot — törvényhozási czélból készítsen elő ; vagy hogy az ezt tárgyazó munkálat körüli nézetét, mint tagja a törvényhozásnak, kifejezze. E két vezéreszmének az egész rendszer fölött uralkodó volta, az újabb időkben kivétel nélkül mindenütt elismerve lett : mindazonáltal átható, következetes és helyes keresztülvitele sok — még ma is leküzdetlen akadályokba ütközik. Ez akadályok közt mindenesetre a legnehezebb az, mely a halálbüntetésnek mint absolut büntetési nemnek és büntetési tételnek felfogásából ered, E felfogás — a törvény által ezen büntetés alá helyezett bűntett létezése esetében, a tettest — egy hajthatatlan törvény, s egy objectiv tény villáma alá helyezi, mereven és föltétlenül kizárva a cselekmény individuális viszonyainak és körülményeinek számbavehetését, s ez utóbbiaknak behatását a büntetés meghatározására. Egy másik, s nem csekély — habár nem elvi nehézség : a szándékos emberölés különböző' fajainak, a tettes lelki állapota szerinti megkülönböztetésében rejlik, a mit még növelnek azon sokféle aggodalmak, kételyek és ellenvetések, melyek az elvileg elfogadott megkülönböztető eszmének, ezen vagy azon szóval, ezen vagy azon körülirással, ezen vagy azon — positiv vagy negativ formában való megjelölése tekintetében felmerültek. A fennemlitett két irányeszme souverain követelményeit, mint cathegoricus imperativust — de ezzel együtt, a megoldásnak minden nehézségét is, maguk előtt találták a törvényjavaslat előkészítői, s ámbár az újabbkor literaturája, valamint a legújabb büntető törvénykönyvek s tervezetek- igen beesés útmutatásul szolgáltak : mindazonáltal talán éppen a literatura bősége, s a törvényhozási munkálatok forrásainak, s az azok fölötti bírálatoknak rendkívüli arányai és változatos aránylatai fokozták a félénkségét, s tornyositák a különben is nagymérvű nehézségeket. Egy tekintetben mindazonáltal könnyebb és kedvezőbb volt a mi helyzetünk, mint a legtöbb állam büntető törvénykönyveinek előkészitőjeié. A magyar nemzet minden rétegében ugyan is — már régen gyökeret vert népies és népszerű jogi meggyőződés, támogatva a multak traditioi, és az 1843-ik évi törvényjavaslatunk büntetési rendszerének egyik bizonyos tekintetben — túlvitt vezéreszméje által, bátorságot adtak a jelen javaslat előkészítőinek azon — habár a legtekintélyesebb részről, a legerősebb érvekkel támogatott felfogás mellőzésére : hogy tehessen bármely büntetési nem annyira absolut, hogy attól, bármely nyomatékos enyhítő körülmények fenforgása esetén se lehessen eltérni. Ismerve nemzetünk ezen megingathatlanná vált erős meggyőződését: a törvényjavaslat előkészítői bátorságot vettek maguknak, szakitani a sok helyütt megtámadhatlan dogmaként fennálló tantéttel, s már a 89. és a 90. §§ ba beírták azon nagyfontosságú elvet: hogy átváltoztathatlan büntetési nemet, a magyar törvényjavaslat egyátalán, — sa halálbüntetést illetőleg sem ismer! Ez által lényegesen könnyebb lett feladatunk a XVIII. fejezet legnehezebb intézkedéseinek megállapításánál; s ezzel alább szállt egyszersmind azon veszély nagysága is, mely a szándékos emberölés legsúlyosabb, és közvetlenül az után következő fokozata közti határvonalnak nem a legtüzetesebb, talán nem minden kételyt eloszlató meghatározásából egyébként származhatnék. A magyar nemzet jogérzetének repugnantiája az absolut büntetések ellen : egy másik tekintetben is kiváló előnyös hatást gyakorolt törvényjavaslatunknak — épen e legveszélyesebb, és legtöbb felelőséggel járó intézkedéseire. A szakiéinak, valamint a publicisták ismerik azon legújabb kísérletet, mely a gyilkosság és az emberölés közti elválasztó vonalt illetőleg, az eddig áladul elfogadott psychologiai mozzanat helyett, az elhatározó súlypontot az erkölcsiségi mozzanatra iparkodik helyezni. Nagy — és rendkívüli horderejű kérdés ez, melynek jogosulte Agát elvitatni 17*