Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.
Irományszámok - 1875-321m
CCCXXl. SZÁM. m vájjon oly fontosnak tartja-e a pletykát vagy rágalmat, hogy sértett becsülete helyreállítása végett a büntető eljárással összekötött kellemetlenségeket magára vállalja ? A törvény alkalmat ad a sértettnek, hogy elégtételt szerezzen : de nem kényszeríti reá a hatósági közbejárást, a törvénykezési utat, s az elégtételt. Ez képezi alapgondolatát a 257—-261. §§-nak. A 258—260. §§. eseteiben a sértett félnek nem indítványa: hanem felhatalmazása kívántatik; a 261. §. esetében pedig — ez iránti kívánságának kifejezése. A hivatalból való indítványozás a 258—261. §§. eseteire vonatkozólag azt jelenti: hogy a vád az állam hivatalos orgánuma által inditványoztatik, s a képviselet ezt illeteudi; de nem jelenti azt: hogy a kir. ügyész az illetők akarata ellen is vádat emelhet. A 260. §-ra vonatkozólag még kiemeltetik: hogy a törvényjavaslat — a birák és a kir. ügyészek netaláni túlságos susceptibilitásának a közszolgálatra, és magára a bírói kar tekintélyére is hátrányos következményeit czélozza megakadályozni. Rendkívül komoly okok nélkül nem tanácsos, hogy a bíróság, mint perbenálló fél, tusában álljon egy ellenfelei, ennek megbüntetését elégtételül kérve. A bíróságnak sokkal magasabban kell állania, hogysem az apró szenvedélyek, s a megtorlási inger által hányattathassék. A megbecsülhetetlen áldás — melyet egy kitűnő, buzgó és lelkiismeretes bírói karban feltalál a társadalom: a birák iránti tisztelet és hála érzetét ébreszti fel, s ez — a legtöbb esetben felmenti őket azon kényszertől, hogy akár integritásukat akár képességüket, akár pedig buzgalmukat — a rágalmazó elleni büntetést kimondó Ítélet által kellessék megállapittatniok. A művelt társadalom megvetéssel bünteti a jó bíróság vakmerő rágalmazóit, s ezen ítélet sokkal szigorúbb, minta melyet a törvény kimér. Rendkívül fontos esetekben szükséges lehet a kivétel : de a czélszerüség azt parancsolja, hogy e kivételes eset iránt — a legfelsőbb felügyeletet gyakorló, s a bíróságok iránti közbecsülésre legfeltékeny ebb hatóság határozzon. A 262-ik §-hoz. Holtak ellen elkövetett rágalmazás és becsületsértés is a jelén fejezet szabályai szerint büntetendő. A bűnvádi eljárás megindítása azonban csak a megholtnak gyermekei, szülei vagy házastársa, vagy 'örökösei által indítványozható. Ezen szabály alkalmazandó azon esetben is: ha a rágalmazott vagy megsértett, a rágalmazás vagy becsületsértés elkövetésekor még életben volt, de a bűnvádi eljárás meginditását nem indítványozta; úgyszintén, ha az, indítványa következtében megindított bűnvádi eljárás befejezte elÖtt halt meg. A jelen szakasz kivételt képez a 247. §-tól, a mennyiben megengedi, hogy a rágalom és a becsületsértés passiv alanyai ne csupán személyek, hanem azok is lehessenek, a kiknek személyisége a halál által már megszűnt. A támadás ily esetben valódilag nem is a személy, hanem a holtnak emléke ellen van intézve: igazságos és indokolt azonban, hogy ez is oltalmaztathassék az alaptalan rágalmazás és bemocskolás ellen. De, a mint ez vitátlanul áll : ugy igaz más részről az is, hogy a holt: a történeté, mely joggal bír arra, hogy a kegyelet és érzékenység nélkül is — de igazságosan ítéljen bevégzett élete fölött. Két szempontot kell tehát kiegyeztetni itt is, hogy a törvény — a kérdésbe jövő jogos érdekek mindegyikének megfelelhessen. E czélból adató t a rágalom és becsületsértés elleni indítványozási jog a legközelebbi rokonoknak és az örökösöknek ; de e czélból korlátoztatott is egyszersmind e jog — a 262. §-ban megjelölt személyek életének tartamára, s nem terjesztetett ki ezek utódaira. A mig tehát ezek élnek, alkalmuk és joguk van a bíróság előtt megvédeni a holtnak emlékét; ezután a netalán téves történetírás rectificatiója, a helyes történetírásnak és az adatok gondos gyűjtésének válik feladatává. Erre a későbbi utódok készséggel fogják szolgáltatni a kezeik között létező adatokat: de a bíróság nem helyezi többé magát a történet és annak tárgya közé.
