Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.
Irományszámok - 1875-321m
124 CCCXXL SZÁM. A 253. §-hoz. Annak bebizonyítása, hogy az állított tény köztudomású, szintén nem engedhető meg. Mi az a köztudomású dolog, ezt senki sem képes meghatározni. Az azonban bizonyos, hogy a mit sokan hisznek, az még nem mindig való. Annak tehát, hogy az állítólagos köztudomás bizonyítható legyen, semmi czélja sincs. A 254. §-hoz. A 251., 252. és 253. §§. intézkedései becsületsértés esetében is alkalmazandók. Ugyanazon okok, melyek a 251. és 252. §§-nál felhozattak, a becsületsértésre is egyaránt állanak. Az intézkedés azonossága tehát: az ok azonosságában találja indokát. A 255. §-hoz. Rágalmazás vagy becsületsértés miatti bűnvádi eljárásnak nincs helye, ha a tény, vagy a sértő kifejezés a bíróság vagy közigazgatási hatóság előtt folyamatban levŐ ügyben, az ügyfelekre vonatkozólag tárgyalás alkalmával, szóval vagy az ügyiratokban írásban áUittatott, illetőleg használtatott; vagy ha az ügyben felmerülő tényekből vagy körülményekből sértő következtetések származtattak. Ezen intézkedés nem zárja ki azonban a fegyelmi eljárást, s joga van a bíróságnak, illetőleg a közigazgatási hatóságnak az iratban foglalt rágalmazó vagy sértő kifejezések kitörlését elrendelni, vagy az egész iratot, vagy annak a rágalmazást, illetőleg a sértést tartalmazó részét elnyomni. A törvénykezés nagyfontosságú czéljai szükségessé teszik : hogy az ügyvédek, a felek jogainak a bíróságok és hatóságok előtti képviseletében, a vádlottak védelmében, állitásaikra és az ezekből vonható következtetésekre nézve szabadabban mozogjanak. A legműveltebb államok törvénykezési gyakorlata kimutatta: hogy az ügyvédnek a szóbeli előadás hevében, a jogosnak és igazságosnak hitt ügy melletti lelkesedésében kiejtett netalán élénkebb, másokra nézve talán sértőnek tarthatott szavai miatti büntetlensége — csekélyebb hátrányt okoz, mint az, ha ezen szavak — valódi vagy mesterkélt tartalma a büntető bíróság általi érteimezgetésnek — a talán nem elfogulatlan biró magyarázgatásának és bonczolgatásának tárgyát képezi. A jog bátor és tartózkodás nélküli képviselése, a vádlottak szabad védelme egyik elsőrendű társadalmi érdek ; ez érdek előmozdításának megvannak a maga föltételei, megvannak sajátszerű garantiái. Nem az elmélet, hanem az élet tanította meg a felvilágosodott törvényhozásokat e garantiák szükségességének, és társadalmi jelentőségének felismerésére. Az, hogy az ügyvéd első fokban csakis kartársainak fegyelmi hatósága alatt áll : ezen megtisztelő, de szükséges előjog egyike a jog érvényesítése végett szükségesnek mutatkozott garantiáknak. E garantiákat törekszik kiegészíteni a törvényjavaslat, a mennyiben a 255. §-ban körülirt esetekben és határok közt — a rágalmazás és a becsületsértés miatti bűnvádi eljárás és az ez utón alkalmazandó büntetés alól kiveszi a perben álló feleket — illetőleg ezek képviselőit — az ügyvédeket. Nem fajulhat azonban e kivételes előjog a szabad rágalmazás privilégiumává ; miért is az ezen joggal való netaláni visszaélés ingere nem hagyatott kellő ellensúlyozás nélkül. A nagy Montesquieu, mint a bordeauxi parlament elnöke mondta e törvényszék 1725-ikévi üléseinek megnyitásakor az ügyvédekhez intézett beszédében:
