Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.

Irományszámok - 1875-321m

CCGXXI. SZÁM. lia a rágalmazó más után beszeli el a becstelenitŐ tényt, culposus cselekmény volna; és hogy „dolosus" csakis az esetben lehetne, ha azt a rágalmazó maga koholja, vagy ha azt valótlanságának tudatával tovább terjeszti. A dolus mindkét esetben megvan, s mindkét esetben abban áll: hogy a rágalmazó valakiről oly tényt állit vagy terjeszt, melyről tudtja, hogy ez által az, a kiről a tényt állítja, becsületében sértetik, illetőleg megvetésnek tétetik ki. Dolus forogván tehát fenn ez esetben is : a megkülönböztetés e szempontból nem volt szükséges. Ellenben ha a dolus léte kétségbe lenne vonható : már tekintettel a 75. §. második alineajára is, külön ki kellett volna fejezni az esetet, melyben — az állítás és terjesztés, mint gondatlanságból származott cselekmény válnék büntetendővé. De nézetünk szerint a cselekménynek culposussá minősítése valóságos hiba volna, s ellenkeznék a jogirodalom eredményeivel, valamint a legújabb büntető törvénykönyvek idevonatkozó megállapitásaival. Culposus rágalmazást nem ismernek sem a belga, sem a német, sem a zürichi, sem pedig a genfi — 303. czikk — vagy a tessini — 345. czikk — büntető törvénykönyvek: holott valamennyi törvényhozás előtt lebegett azon kétségbevonhatlan és mindenki szemébe ötlő tétel : hogy valótlan becstelenitŐ tényt állithat az is — a ki annak valótlanságát nem tudja, s állításának béltartalmát valónak hiszi. Azt lehet mondani : hogy ily esetben az állitó vagy terjesztő büntetlen ; azt is lehet mondani : hogy a rágalmazó tény nyilvános állítása — ha az állitó annak valótlanságát nem tudta : becsületsértést képez; de culposus rágalmat elfogadni nem lehet. Nekünk annál kevésbbé lehetett — a legyőzött hibás elméletet elfogadnunk : mert már a 217. §-ban tagadásba van véve, hogy valamely hamis állítás culposus legyen azért: mert az állitó annak valótlanságát nem tudta. De a 247. §. azt sem említi, hogy az állított ténynek valótlannak kell lennie. Fölösleges mondanunk : hogy rágalom alatt a szó közönséges értelmében nem érthető oly, habár becstelenitŐ állítás, melynek béltartalma igaz: de egy tekintet a büntető törvénykönyvek illető fejezeteibe, meggyőz, mindenkit : hogy rágalom miatt bűntettetik az is — a ki másról oly becsületsértő, vagy megvetésre méltó tényt állított, mely esetleg való is lehet. Ha tehát a „valótlanságot" fel vennők a 247. §. lényeges ismérvei közé : többet mondanánk, mint a mennyit a fejezet folyamában fentartunk, s ellentétbejönnénk a 252. §-al, mely bizonyos esetekre nézve a valódiság bizonyitását — föltétlenül kizárja. A felhozottak után a rágalam benső constitutiv elemét képezi: szándékos állítása vagy terjesztése oly ténynek, mely azt

f a kire az állitás vonatkozik : a közmegvetésnek teszi ki. Ezen értelemben mi is elfogadjuk az animus injuriandi-t, vagyis — mint magában az állításban rejlő sértésnek tudatát: de nem mint motívumot, nem mint különösen arra irányozott czélt, hogy a rágalmazottnak ez által szenvedés, kellemetlenség, vagy kár okoztassék. A rágalom léte vagy nem léte ettől teljesen független, a mint a motívum egyáltalán nem tényezője a büntetendő cselekmény létének vagy nem létének. Talán sokaknak megnyugvást okoz: ha erre vonatkozólag — legalkotmányosabb, s a szabadságot legmagasabb jelentőségében felfogó Anglia példájára hivatkozhatunk, s ha kimutatjuk, hogy e tétel, az angol jognak és joggyakorlatnak is megállapított, és hatályban levő szabályai és igazságai közé tartozik. Treatise on the law of libel and slander czíme azon nagybecsű munkának, mely Írójának — Starkie-ïiok messze terjedő fényes nevet biztosított. Ezen legilletékesebb tudós — a fenforgó kérdésről ekként nyilatkozik: „On the other handy it appears to be equally manifest, that where any abt is by the law defined to be illegal and criminal, every one is punishable who voluntarily does the prohibited act without some legal justification or excuse, furnished by the occassion and circumtances, and without regard to his real motive and intention. To hold that a man should be absolved from penal responsibility, merely because his motives were kind, benevolend, and philanthropic, woult be to sed the private opinion and conscience of every one above the law tho the titter subversion of the law. FŐRENDI IROMÁNYOK. VIL 1875/8. 15