Főrendiházi irományok, 1875. IV. kötet • 159-239. sz.
Irományszámok - 1875-185
CLÍXXXV. SZÁM. 135 Mikor az igazgató-tanács a félbenhagyott munkák folytatásához fogott, csakhamar tapasztalta, hogy az épitési alap már elébb annyira kimerittetett, hogy ujabb tőkék nélkül a kiépitést nem eszközölheti. Ezen, a munka folytatásához szükséges s 2.100,000 frtra rugó összegek, majd kisebb rövid lejáratú kölcsönök, majd pedig nagyobb pénzműveletek által létesíttettek, melyeket utoljára is a társulat 3.000,000 frträ szóló kötvényekkel az úgynevezett II. rendű prioritásokkal volt kénytelen fedezni. Ezen míveletek folytán aztán ezen újabb adósság kamatai az állambiztositékból a részvényekre esendő jutalékot teljesen felemésztvén, a szelvények többé (1873. július 1-től) be nem váltattak, más szóval a részvényeseknek névértékben 30 millióra rugó tőkéje értéktelenné vált. Ha már most a tényállás ezen rövid egybeállítása után annak okait kutatjuk, ugy azok egyszerűen azon tényezők magatartására vihetők vissza, mely tényezők e vállalat létrehozásánál, a társulat alakításánál, az épitések vezetésénél közreműködtek. E tényezők: a kormány — helyesebben az illető szakministerek, mint a kik a törvényszerű felügyelet gyakorlására jogositva s kötelezve voltak; az engedélyesek, úgymint: a Waring testvérek s a velük szövetkezett „anglo-osztrák"bank, kik épitettek és a pénzt kezelték; végre a társulatnak igazgató választmánya, mint a társulat képviselője s a társulati érdekek őre és jogainak depositariusa. A károsult társulatnak, különösen a külföldi részvényesek egyes csoportjainak szószólói s az általános feljajdulás folytán figyelmessé lett törvényhozás által saját kebeléből kiküldött bizottság előterjesztései szintén a fent elősorolt factorokat jelelik meg, mint olyakat, kik a keleti vasút szerencsétlenségéért felelni tartoznak. Midőn tehát a kir. főügyész a közmunka- és közlekedési minister Ő nagyméltósága 8951/75. sz. alatti rendeletének eleget teendő, az iránt ad véleményt, hogy vájjon ezen keleti vasút engedélyezése, a társulat megalkotása, a vonalak kiépítésénél követett eljárásokban nem fedezhető-e fel oly cselekmény, mely a büntető eljárás megindítását indokolná; a mély tisztelettel alólirt szintén arra látja magát utalva, hogy vizsgálat alá vegye a fentemiitett tényezőknek a már jelzett irányban követett eljárásait, s ha majd constatálta a megkárosítás tényeit s okait, egyúttal az azokban netalán nyilatkozó bünösségi mozzanatokat is megjelelje. A megkárosításnak, az összes ügyiratok adataiból igazolható tényálladéka abból áll, hogy a párisi szerződés s a bordereau regulateurben, az épitkezési szakok helytelenül osztatván be, a munkadij szintén helytelenül, azaz illetéktelenül szolgáltatott ki az épitő vállalkozóknak, s ennek folytán az épitési-alap idő előtt kimerittetvén — miután az igazgató-választmány a szerződést szegő vállalkozókat, egyesseg mellett kötelezettségük alól felmentette, a kiépítés munkája nagy részben minden költségeivel együtt a részvényesekre háromlott át. Ezen állapotot még nehezíti az, hogy a párisi szerződés a pénzbeszerzés és az árfolyam megállapítására nézve is oly intézkedéseket tartalmazott, amelyek mellett állítólag a társulati érték, az alaptőke, a pénzt szolgáltató bank is az épitkezési vállalkozók által már eleve kizsákmányoltathatott. Mindenekelőtt tehát azt kell megállapítani, vájjon ezen tényálladék és a fentérintett tényezők, mint a kormány, az engedményesek, vállalkozók és igazgató-választmány magatartása, eljárása, szóval cselekvényei közt van-e egyáltalában és mennyiben okozatos egybefüggés s aztán, hogy ennek folytán a felmerült cselekvények és a cselekvő személyek irányában minő álláspont foglalandó el. Ha a mély tisztelettel alólirt ezen vizsgálatnál leginkább a társulati vizsgáló-bizottságnak eléggé részletes s minden panaszt egy rendszeres vádiratban Összesítő 1872. deczember 28-án kelt
