Főrendiházi irományok, 1875. III. kötet • 99-158. sz.
Irományszámok - 1875-106
GVL SZÁM. n a váltóbirtokosi minőség igazolására nézve egyedül a külső legitimatiót kívánja ugyan, de feltételként jelöli ki, hogy a váltóbirtokos e minőségét a hátiratok összefüggő s egész ö hozzá lenyúló lánczolatára alapítsa; ez Összefüggés azonban csak ugy képzelhető, ha az átruházást tartalmazó nyilatkozatok a váltólevéllel kapcsolatba hozatnak, vagyis, ha a hátirat magára a váltóra és ha több példányban lett kiállítva, valamelyik eredeti példányra, vagy a másolatra vagy végre a toldatra vezettetik. ' Ilyen kétséges a 29. czikk intézkedése, mely egyébiránt már azért is elfogadható, mert az a k. n. váltórendszabálynak a tudomány által megállapított értelmezésével teljesen megegyez. A tervezet a hátiratot formákhoz nem kötött ügyletnek tekinti, melynek érvényes-, ségéhez az átruházási szándék mellett teljesen elegendő, ha a forgató aláírását vezeti a váltóra. És miután az átruházási szándék a váltólevél átruházásában kellő kifejezést nyer akkor is, ha a forgató ezt a hátiratban külön kitüntetni akarja, egyátalában nem szükséges, hogy az átruházási szándék gramatikai mondatképzésben nyerjen kifejezést; hanem elegendő, ha az érintett szándék kifejezésére a kereskedelmi forgalomban elfogadott rövid, gyakran egész jogviszonyt magukban foglaló kifejezések pl. „helyettem N. N. ur rendeletére" vagy „fizessen ön N. N. ur rendeletére" stb. használtatnak. Szorosan véve tehát a tulajdonképeni hátirat lényeges kelléke gyanánt egyedül a forgatmányos neve és forgató aláírása jelentkezik; mert az átruházási szándék kifejezését az oklevél tényleges átadása teljesen pótolja. Ugy a magyar mint a régibb európai váltótörvényektől az üres hátirat teljesen érvényes átruházásnak, tökéletes hátiratnak tekintetik. Hogy a törvény holt betű marad, ha a helyett, hogy a kereskedelmi forgalmat vezetné, azt teljesen korlátozni akarja, erre legfényesebb példa a hátirat, mely a törvény minden tilalma és korlátozása daczára oly átalánossá lett a kereskedelmi forgalomban, mikép arra nézve ma már nélkülözhetlenné vált. Daczára annak, hogy saját váltótörvényünk 34. §-a az üres hátiratot, a mennyiben abban engedmény nincs kifejezve, meghatalmazásnak tekinti, az átruházás e neme mindinkább nagyobb elterjedést nyert ; és ez természetes, mert az üres hátirat, eltekintve attól, hogy a váltóügyletet lényegesen megkönnyíti, különösen azon előnyt nyújtja, hogy a váltó annak segítségével több kézen mehet keresztül a nélkül, hogy azok, kik a váltót üres hátirattal bírták, a váltóügyletben bármi tekintetben szerepelnének. Ha valami, ugy kétségkívül az üres hátirat meghonosítása tette lehetővé, hogy a váltó, mint a kereskedelmi forgalom fizetési médiuma szerepelhessen, hogy az készpénz gyanánt kézről kézre menjen át, míg utolsó birtokosa által reálisáltatik. E tekintetben nem képezhet nehézséget azon körülmény,' hogy a váltó üres hátirat mellett nem ritkán csak behajtás végett adatik át valakinek, hogy tehát a birtokos szándéka nem a tulajdon átruházására irányul, mert a váltó formális jellegét minden körülmény közt, az ügylet minden stádiumában megtartja, s a felek esetleges szándéka figyelembe már azért sem jöhet, mert ez által oly kifogásokra adatnék alkalom, melyek a váltó rendeltetését teljesen meghiúsítanák. Hogy e részben mily nehéz a kellő határokat kijelölni, azt a magyar váltótörvény igazolja, mely az üres hátiratot csak meghatalmazásnak tekinti s 35-dik §-ában annak kikötését mégis megengedi a nélkül, hogy az utólagos kitöltés ellen akkor is, ha a váltó világosan meghatalmazásból lett átadva, érvényes kifogással élni lehetne. Nem szenvedhet tehát kétséget, hogy a k. n. váltórendszabály teljesen correct, az ügylet természetének teljesen megfelelő álláspontot foglal el, midőn az üres hátiratot érvényes átruházási módnak, tökéletes hátiratnak tekinti. Hogy a forgató, ki a váltót üres hátirat mellett adja tovább, ezt bizonyos megszorításával is teheti, kétséget már azért sem szenvedhet, mert a jelen tervezet, miként
