Főrendiházi irományok, 1875. III. kötet • 99-158. sz.
Irományszámok - 1875-106
CVI. SZÁM. 77 27. §.-hoz. A szabad mozoghatás, a vagyonértékek biztos és gyors mobilizálása a kereskedelmi forgalom egyik nélkülözhetetlen feltételét képezi. — Az érték, legyen ez akár váltó, akár más vagyonság — ha bizonyos kezek közt mozdulatlanul marad, nem hasznot, hanem veszteséget szerez; csak az érték gyors circulatiója, a kedvező conjecturák felhasználása biztosithat nyereséget. Mig a váltó lejáratáig az eredeti birtokos kezei közt maradt, az a kereskedelmi forgalom közvetítésére csak korlátolt mértékben szolgálhatott, mert lejárat előtt mint fizetési eszköz nem használtathatott; azon időponttól kezdve azonban, midőn a hátirat által mobilizálható lett, midőn a lejárat előtt is fizetések teljesítésére fordíttatott — rendeltetésében és czéljában lényeges változást szenvedett. Azonfelül azonban, hogy a váltó által képviselt összeg a hátirat segítségével mobilizálva lett, az új ügylet egyszersmind arra is szolgált, hogy a váltónak fokozottabb értéket, nagyobb garantiát kölcsönözzön; mert minden forgató, ki a kötelezettséget magáról el nem hárítja, az eredeti adósok mellett solidáris kötelezettséget vállal a váltó elfogadásaért és kifizetéseért. A hátirat e kétségtelen fontosságának tulajdonitható azon körülmény, hogy az európai törvényhozások annak szabályozását keletkezése után azonnal átvették, a nélkül, hogy e részben a kellő határokat megtartották vagy az új intézményt mindenben a váltó-forgalom természetének megfelelőleg szabályozták volna; mert nemcsak hogy kezdetben a váltó többszörös forgatását kizárták, hanem azt átalában csak akkor engedték meg, ha maga a váltó rendeletre volt kiállítva. E felfogás, mely még a magyar váltótörvényben is — 15. §. a) pont — kifejezést nyert, újabb időben lényeges módosítást szenvedett, helyt adva azon nézetnek, mely szerint a váltó mint forgalomra szánt papir, külön engedély nélkül is átruházható. A k. n. váltórendszabály, melyhez a tervezet is csatlakozik, a most érintett nézetet feltétlenül érvényre emelte, midőn a váltó forgathatását mint szabályt állitá fel s attól a váltójogi hatályt csak az esetre vonta meg, ha a forgathatás az első átruházás alkalmával egyenesen megtiltatott. Az intézvényezőnek ép ugy mint a kibocsátónak érdekében állhat meggátolni azt, hogy váltója a rendes joghatálylyal forgalomba helyeztessék, mit az által érhet el, ha a váltóban akár „nem rendeletre" akár más hasonló kifejezés használásával — kijelenti, miszerint a fizetést egyedül az intézvényes, illetőleg a rendelményes részére, kívánja teljesíteni; ha tehát a váltó forgathatását egyenesen kizárja. Az ily kizárás következménye abban áll, hogy a forgatmányosok nem váltói, hanem köztörvényi hitelezőknek vagyis engedményeseknek tekintetnek ; ennélfogva ellenük mindazon kifogások használhatók, melyek a váltó-adóst a forgató ellen illették volna. Az érintett tilalomnak czélja tehát nem az, fto^y a váltóból eredő jogok átruházása absolute kizárassék, hanem hogy az átruházás váltójogi hatálylyal ne történhessék. Hogy a tervezet 27. czikkében az intézvényes és rendelményes, továbbá az intézvényező és a kibocsátó külön emlittetnek meg, abban találja indokolását, hogy a jelen tervezet az érintett személyeket az idegen és saját váltó szerint különbözteti meg s hogy mindegyik kifejezéssel külön személyt jelöl meg; most a k. n. váltórendszabály 9. czikke, melyhez a tervezet alkalmazkodik, az idegen és saját váltóra egyaránt kiterjeszthető, az érintett megkülönböztetés mulhatlanul szükségesnek mutatkozott, mert e nélkül — a tervezet-terminológiához képest — a 27. czikk intézkedései a váltónak csak egyik nemét érintenék.
