Főrendiházi irományok, 1875. III. kötet • 99-158. sz.

Irományszámok - 1875-106

CM. SZÁM. 65 3. §-hoz. A tervezet 3. czikkének szerkezete által kettős czél éretik el ; egyrészről a váltó­képességgel nem biró személyektől eredő váltónyilatkozatok joghatálya határozottan meg­állapíttatik ; másrészről helyreállittatik a szükséges harmónia, mely a váltórendszabály 3-ik czikkében kétségtelenül hiányzik. A mi egyébiránt a 3. czikk utolsó szavaiban foglalt intéz­kedést illeti, annak helyességét és czélszerüségét a váltóintézmény természete és rendeltetése igazolja. Bármint vélekedjenek is némelyek a váltó jogi természete iránt, annyi kétségtelen, hogy az lényegileg formaügylet, melynek érvényessége nem csak a materialis causától, ha­nem a váltókapcsolatba lépő egyes személyek qualificatiójától is teljesen független. E szem­pontból tekintve a váltót, nem lehet kétség az iránt, hogy a váltóképességgel nem biró sze­mélyektől eredő kötelezettségek, habár az illetők ellen váltójogi hatályt nem gyakorolnak, alkalmasak arra, hogy a nekik alapul szolgáló okirat — váltólevél — által váltói kötelezettségek közvetittessenek ; a képesség hiánya ugyanis a személyhez kötött körülmény lévén, magának az okiratnak érvénytelenségét nem vonja maga után. E felfogás nélkül a váltó sokat vesz­tene jelentőségéből, mert mindenki óvakodnék oly ügyletbe lépni, melynek érvényessége a kötelezettek valamelyikének személyes képességétől tétethetik függővé. 4. §-hoz. A váltó, mint fizetési eszköz, csak ugy felelhet meg rendeltetésének, ha az általa képviselt fizetési ígéret beváltását alkalmas garantiák biztosítják. E garantiák, melyeknek össze­gét a tudomány a váltói szigor fogalmával jelöli meg, részint, materialis részint formális ter­mészetűek lehetnek. Materialis tekintetben a váltóigéret beváltása biztosítottnak csak akkor tekinthető, ha az a váltóügyletnek alapul szolgáló jogviszonytól függetlenné tétetik olyképen, hogy az ígéret már magában véve, s mert váltó alakjában tétetett, érvényesíthető; ha az ígéret érvényességére s annak érvényesítésére a materialis jogviszonynak befolyása nem en­gedtetik. A formális garantiát ellenben egyrészről az eljárás, másrészről a kötelezettséggel összekötött felelősség minősége állapithatja meg. A kö nz.. váltórendszabáíy 2. czikkében egyedül a formális garantiáról intézkedik s azt nem csak az adós összes vagyonára, hanem annak személyére is kiterjeszti. — Ezzel szemben a tervezet 4. czikke határozott kifejezést ád a materialis garantiának s a formalist az adós vagyonán túl annak személyére ki nem terjeszti; mert a személyfogságot a váltó­beli kötelezettségek érvényesítésére alkalmas eszköznek nem tekintheti s abban a személyes szabadság nem indokolható s gyakran kiszámithatlan hátrányokkal járó megtámadását találja. Az élet ugyanis nem csak nálunk, hanem más országokban is minden kétségen felül helyezte, hogy a személyfogság oly esetben, midőn az adósnál kielégítési alap található, nem egyéb, mint felesleges s az adós teljes megrontására vezető erőszakoskodás ; oly esetben pedig, midőn az adósnak semmije sincs csakis mint a bosszúállásnak sikert nem igérő neme jelent­kezik. A most érintett nézet helyessége mellett szól kétségtelenül azon körülmény, hogy az újabb törvényhozások, a korábban divatozott személyfogságot átalában vagy eltörölték vagy lényegesen megszorították, mint ezt Franczia- és Németországban, Ausztriában, Angliában, Skóczia és Irhon kivételével — Svédhonban, némely svájczi kantonokban, Chiliben és az északamerikai szövetség legtöbb államaiban látjuk, hol a személyfogság vagy teljesen hatá­lyon kívül helyeztetett — vagy lényegesen megszorittatott, FŐEEiNDl IROMÁNYOK III. 1875/8. 9

Next

/
Thumbnails
Contents