Főrendiházi irományok, 1875. III. kötet • 99-158. sz.
Irományszámok - 1875-106
64CVÍ. S2ÁM. Igaz, hogy az európai positiv törvények közt máig is találhatók olyanok, melyek à váltóképességet a nem tekintetében korlátozzák; de a kivételek egyrészről mindinkább kevesbülnek, másrészről a régibb legislatio maradványait képezik. Ma az európai államokban a szerződési képesség, kevés kivétellel, a szenvedő váltóképességet involválja s e részben csak annyiban található különbség, a mennyiben a positiv törvények a szerződési képességet, az életkor szempontjából különbözőleg állapítják meg. A tervezet törvényczikke e tekintetben a köz. n. váltó-rendszabályhoz csatlakozik nem csak azért, mert a váltó, mint a kereskedelmi forgalom közvetítője, csak úgy felelhet meg rendeltetésének, ha annak használása mindenkinek lehetővé tétetik, kit a'köztörvény terhes szerződések kötésére feljogosít: hanem azért is, mert azon okok, melyek korábban a szenvedő váltóképesség korlátozását specialis viszonyaink közt indokolhatták, a haladó kor igényeivel szemben figyelembe nem jöhetnek. A törvényhozás azon álláspontot, melyet az 1840. XV. törvényczikk alkotói elfoglaltak, már a véderőről, továbbá a honvédségről szóló és az ipartörvény alkotásánál elhagyta, világos elismeréséül annak, miszerint sem a polgári állást, sem a nemet oly akadálynak nem tekinti, mely miatt az egyesek átalános jogképességét a specialis jogok tekintetében korlátozni kellene. Végre, hogy a jelen tervezet, eltérőleg a magyar, franczia és olasz váltótörvénytől, nem jelöli ki azokat, kik szenvedő váltóképességgel nem birnak, egy részről abban találja indokolását, hogy az ily negativ tartalmú intézkedések, szemben a törvény positiv határozataival, tulajdonképeni jelentősggel nem birnak, más részről abban, hogy az szerződési képesség hiányának megállapítása nem a váltó, hanem a polgári törvénykönyv keretébe tartozik, ennek feladatát képezvén szerződési képességet kizáró momentumokat megállapítani; a váltótörvény, mint különös jog, e tekintetben a magánjog intézkedéseit már azért sem ignorálhatja, mert a váltóképességet a köztörvény által meghatározott szerződési képességtől teszi függővé, tehát váltóképességgel oly személyeket úgy sem ruházhatna fel, kiktől a köztörvény a szerződési képességet akár a kor, akár a physikai, akár pedig az intellectuális tehetségek hiánya miatt megvonja. 2. §-hoz. A külföldiek váltóképessége, az európai törvényekben átalában nyilvánuló felfogás szerint, azon ország törvényei után bírálandó meg, melyhez mint alattvalók tartoznak, miért is e kérdés eldöntésénél a bírónak főleg azt kell szem előtt tartani, hogy valakit mennyiben lehet külföldinek tekinteni, miután e kérdésre nézve a magánjogok nem egyenlő elvekből indulnak ki. A tervezet 2-dik czikke e kérdésben is a köz. n. váltó-rendszabályhoz csatlakozik, elfogadván annak azon intézkedését is, mely szerint a külföldi, ha belföldön vállal váltói kötelezettséget, tekintet nélkül saját országa törvényeire, felelős, ha őtet a belföldi törvény szerint a váltóképesség megilleti. Igaz, hogy ezen intézkedés némi tekintetben eltér egy, nemzetközileg megállapított elvtől s megszorítását involválja a második czikk első bekezdésében kimondott határozatnak; tekintve azonban, hogy a váltóforgalom sokat veszthet jelentőségéből, ha a belföldi arra utaltatik, hogy mielőtt egy külföldivel váltóügyletbe bocsátkozik, magának tudomást szerezzen az iránt, vájjon az illető külföldi saját törvényei szerint bir-e váltóképességgel vagy sem — az érintett intézkedés, mely a váltóügyletek lehető biztonságát czélozza, teljesen indokoltnak tekinthető. Ehhez járul még, hogy a % czikk második bekezdésében foglalt intézkedés csak a belföldön jöhet alkalmazásba, tehát nem alterálja azt, hogy a külföldi bíróság, ha e kérdés előtte kerül eldöntés alá, a szenvedő váltóképességet saját törvényei szerint bírálhassa meg.
