Főrendiházi irományok, 1875. III. kötet • 99-158. sz.

Irományszámok - 1875-106

GVL S2ÀM. 63 a váltóból eredő jogok átruházását; a hatodik fejezetben az elfogadás végetti bemutatást és elfogadást; a hetedik fejezetben a fizetés végetti bemutatást, a lejáratot, a fizetést és a fizetési határidő meghosszabbítását; a nyolczadik fejezetben a közbenjárást; a kilenczedik fejezetben az óvást és az előzök értesitését; a tizedik fejezetben a váltóból eredő kereseteket és kifogásokat; a tizenegyedik fejezetben a zálog- és megtartási jogot; a tizenkettedik fejezetben az elévülést; a tizenharmadik fejezetben az elveszett; és végre a tizennegyedik fejezetben a hamis váltókra vonatkozó szabályokat tárgyalja. A saját váltókra vonatkozó intézkedéseket, a mennyiben azok az átalános szabályoktól eltérnek, nem látszott szükségesnek külön fejezetbe foglalni; ez intézkedések ép úgy, mint a nemzetközi jognak a váltóra alkalmazható határozatai, legczélszerübben az átalános határozatok mellé helyezhetők, annál is inkább, mert ez által az eltérések kellő felismerése lényegesen megkönnyittetik. Végre nem látszik feleslegesnek e helyütt azon körülményt kiemelni, miszerint a jelen tervezetnek az illetékes körök jogos óhajtását és kifejezett véleményét ignorálnia nem lehetett ; ez okból az egyes intézkedések megálíapitásánál gondosan figyelembe kellett venni azon elveket, melyek a budapesti ügyvédi egylet kebelében, a váltó-jog tekintetében, beható tanácskozás utján megállapittattak, és mint a most érintett egylet megállapodásai, az igazságügyministeriummal még 1870-ben közöltettek. E megállapodásokat a jelen tervezet szerkesztésénél ignorálni már azért sem lehetett, mert azok annak idején az ügyvédi egylet körén kivül is átalános elismerésben részesültek s oly testülettől származnak, melynek szakavatott támogatása a váltójog codificálását csak könnyítheti. Részletes indokolás. 1. §-hoz. A váltójogban rendszerint különbség szokott tétetni a cselekvő és szenvedő váltó-1 képesség közt, mig azonban az elsőre nézve, mely àz ember átalános jogképességével azonos, a váltótörvény külön dispositiója nem szükséges — nagy fontossággal bir a szenvedő váltóképesség vagyis azon tehetség szabatos meghatározása, melynél fogva valaki váltójogi kötelezettséget vállalhat. A szenvedő váltóképesség meghatározásánál a régibb európai törvények különféle rendszerből indultak ki s a szenvedő váltóképességet vagy rendszerint mindenkitől megtagadták, úgy, hogy e képességgel csak azok birtak, kiket a törvény azzal különösen felruházott; ide tartoztak majdnem mindenütt a kereskedők, kikhez némely országokban még más személyek is járultak, mint ezt a hannoveri, porosz és würtembergi törvények intézkedései mutatják; vagy a váltóképességet mint a szerződési képességből eredő szabályt álliták fel ugyan, de e szabály alól annyi és oly sokféle kivételt tettek, mikép az ez iránti törvények közt, melyek közé saját váltótörvényünkön kivül a danzigi, brémai, cötheni, szász, hamburgi és frankfurti váltótörvények tartoznak, az egyöntetűségnek még nyomára sem akadhatni. Ezenfelül némely törvények, mint a magyar, dán, osztrák és sziléziai, különbséget téve az idegen és saját váltók közt, ezek szerint a szenvedő váltóképességet is különbözőleg állapították meg. Jelenleg ezen éles ellentétek átalában már nem léteznek oly mértékben, hogy az európai törvények közt a szenvedő váltóképességet illetőleg feltűnő különbséget lehetne találni.