Főrendiházi irományok, 1875. III. kötet • 99-158. sz.
Irományszámok - 1875-106
Íi4 CVÏ. SZÁM. 97. §-hoz. A forgatmányos, ki a váltót beváltja, e tényével nem szünteti meg a váltói obligatiót, mely eltérőleg a köztörvényi obligatiótól, a fizetés tényével eo ipso megszűntnek nem tekinthető ; ellenkezőleg a forgató a fizetés által a váltó tulajdonát szerzi meg s jogot nyer a váltókövetelés érvényesitésére a főkötelezettek, tehát az elfogadó, illetőleg a kibocsátó s azon subsidiarius adósok ellen, kik a váltóigéret bevallása mellett in eventum garantiát vállaltak. Valamint a lejárat elöt ä t a hátirat a tulajdonjog megszerzési módját képezi, úgy a fizetés a lejárat után jogczim a váltó isméti megszerzésére; mert a forgató, ki czélt nem ért, a váltót kifizeti, kötelezettséget teljesít ugyan, de e tényével váltóbirtokossá lesz, kinek e minőségében saját előzői felelősök. Ily szempontból tekintve a forgató által teljesített fizetést, mulhatlanul szükséges megállapítani azon követelést, melyet a fizető forgató saját előzői ellen támaszthat. Ez történik a tervezet 97. czikkében, mely lényegileg nem csak a k. n. váltórendszabálynak, hanem váltótörvényünk intézkedésének is megfelel, miért is egyes részeiben bővebb indokolást nem tesz szükségessé. 98. §-hoz. A k. n. váltórendszabály 52. czikke egy nem teljes intézkedést tartalmaz, a mennyiben csak az esetre szól, ha a viszkereset belföldről külföldre intéztetik, de megoldatlanul hagyja a kérdést oly esetben, midőn a viszkereset külföldről belföldre intéztetik; pedig az utóbbi esetben sokkal több foganattal birhat a törvény intézkedése, mert arra nézve, hogy a külföldre intézett viszkeresetnél az ott megengedett magasabb tételek idegenek által felszámíthatok-e, első sorban a külföldi törvény határozata irányadó. E mellett a k. n. váltórendszabály intézkedése a viszonosságnak sem felel meg; mert nem engedi meg a külföldi viszkeresönek, hogy ez az általa kiegyenlített magasabb tételeket a belföldön felszámíthassa. Ily körülmények között a tervezet 98. czikkében foglalt intézkedés teljesen indokoltnak mutatkozik s annak igazolására a most felhozott körülményeken felül egyéb alig lehet szükséges. 99. §-hoz. Mig a magyar váltótörvény a viszváltót csak röviden felemlíti, 168. §., az alatt a Code di Commerce és a Codice di Commercio nagyon is hosszadalmasan tárgyalja az erre vonatkozó szabályokat. A helyes középutat e tekintetben is a k. n. váltórendszabály szerkesztői követték, kik a viszváltó iránti intézkedéseikben minden felesleges dispositiót mellőztek a nélkül, hogy a kérdésnél a rövidségnek a kellő szabatosságot feláldozták volna. Igaz, hogy a váltórendszabály intézkedése mellett a consequentiák megállapítása a gyakorlati élet feladata marad ; de ez a viszkereset jogi természetének kellő ismerete mellett nehézségeket nem okozhat ; daczára azonban ennek, nem lehet felesleges e helyütt ' a viszváltó természetét s az azzal járó manipulatiót röviden megérinteni. Alakjára nézve a viszváltó a közönséges váltóhoz hasonlít és sajátságos jelleggel csak az intézvényező s az intézvényezett közt fenforgó viszony tekintetében bir ; a közönséges váltónál ugyanis az intézvényezett nincs kötelezve az elfogadásra és fizetésre, ennek megtagadásával mit sem veszélyeztet; egészen máskép áll a dolog a viszváltónál, melynek intézvényezettje az elfogadást, illetőleg a fizetést azért nem tagadhatja meg, mert különben ellene a követelés a viszkereset rendes utján érvényesíttetik. Ugyanazért, ha a viszváltó nem honoráltatik, a birtokosnak jogában áll igényeit, az alapváltó erejénél fogva, a kötelezettek ellen s ezek közt a viszváltó intézvényezettje ellen is érvényesíteni,
