Főrendiházi irományok, 1875. II. kötet • 52-99. sz.
Irományszámok - 1875-73
LXXIII. SZÁM. 153 A pénzügyi hatóságok igyekeznek ugyan a csempészetet az által elnyomni, hogy oly termelöknek, kik a bizalmat eljátszák, többé termelési engedélyt nem adnak, ez által egyedül azonban segítve nincs, mert az engedélytől elesett termelők többnyire más termelőkhöz szegődnek feleskertészek minőségében s mint olyanok a csempészetet tovább is űzik. Ezért szükséges a 11. §. rendelete, mely szerint a termelők köteleztetnek feleskertészeikre felügyelni s ily minőségben csakis oly egyéneket felfogadni, kik kimutatják, hogy jelen törvény kihirdetése óta dohányjövedéki kihágásért büntetve nem voltak. Azon időpontkép, melytől ily kimutatás kívántatik, a jelenleg javaslatba hozott törvény kihirdetése jelöltetett ki, azért, mert a dohánykertészek eddig kötelesek nem lévén magukat bizonyítványokkal ellátni, olyanokkal alig birnak, s azokat a múltra nézve legalább teljesen nem pótolhatják. Jelen §. intézkedéseinek czélja egy részt a termelőket nagyobb vigyázatra serkenteni, más részt pedig a feleskertészeket is jövedéki kihágástól elrettenteni. A 12. §-hoz. A csempészetet könnyíti azon közöny is, melylyel a községek elöljárói a jövedéki érdekek iránt viseltetnek, s csak ez teszi lehetségessé, hogy a termelő községekből dohány egész nyilvánossággal vitetik el szekérszámra, és hogy az vásárokon minden leplezés nélkül árultatik. A pénzügyőrség maga elégtelen ezen visszaélések elnyomására, s csak ugy juthat czélhoz, ha vele a községi elöljárók, illetőleg városokban a rendőri közegek közreműködnek, s ezen czélból terveztetik a 12. §. intézkedése. A 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20. és 21. §§. vonatkoznak a dohányjövedéki áthágások megbüntetésére. Mindazon esetben, midőn a jövedéki kihágások után kiszabandó birságnak a fogyasztási illeték (engedély-illeték) szolgál alapul, az a vámárszabályzatban engedély-illeték czíme alatt külföldi dohányok behozatalánál megállapított tételek után szabandó meg, melyek előbb a) nyers dohányért bécsi fontonkint 2 frt 10 kr. ; b) gyártmányokért bécsi fontonkint 2 frt 63 krban voltak megállapítva; legújabban pedig az 1875. évi XIV. törvényczikk által három osztályba sorozva 5 frt 50 krra, 4 frt 20 krra és 3 frt 50 krra lettek minden 500 gramm után felemelve. Ezen tételeket mindazon esetekre, melyekben külföldről való csempészet forog fenn, fel kellett tartani azért, mert a dohánynak külföldről való csempészete vámjövedéki kihágást foglal magában, a vámjövedékre vonatkozó ügyek a magyar korona országaiban és ő Felsége többi országaiban egyenlő alapokon intézendők. Fentartatnak azok a törvényjavaslatban az országban tilos utón készített dohánygyártmányokra is, minthogy nehézséggel jár minden esetben tüzetesen meghatározni, vájjon a gyártmányok kirekesztöleg belföldi dohányból készültek-e, vagy tartalmaznak-e egyszersmind külföldi vegyitéket, és mely gyártmányok készítése által a jövedék tetemesen károsittatik. Ellenben belföldön termelt dohánylevelekért és belföldi magyar dohányért, mindazon esetekben, midőn az a birság kiszabás alapjául szolgál, minden 500 gramm után 80 krra mérsékeltetett és pedig ugyanazon okokból, melyek már az 1871. évbeu az akkori pénzügyministert indították az általa a dohányjövedék tárgyában benyújtott törvényjavaslatban hasonló illetékmérséklést javaslatba hozni. Már akkor tapasztaltatott, hogy épen a dohányjövedéki birságok túlságos mérvbeni kiszabása okozza azt, hogy azok nagy részben beszedetlenek maradnak, a birság behajtása esetén pedig az elmarasztalt felet véginségre juttatják. Akkoron pedig, mint fent jeleztetett, a fogyasztási illeték még nem volt oly tetemes összegben megszabva, mint ez 1875. évi XIV. törvényczikk által történt. FŐHENDI IROMÁNYOK II. 1875/8. 20
