Főrendiházi irományok, 1872. V. kötet • 238-277. sz.
Irományszámok - 1872-252
CCLII. SZÁM. 159 delkezésükre ; először a szabad verseny, melynél fogva bármikor más ügyvédhez fordulhatnak ; és másodszor az ügyvédi kamarának azon joga, melynél fogva a fél kérelmére a túlságosan felszámított dijakat leszállíthatja. A kamaráról feltehetni, hogy mindkét fél irányában méltányos és igazságos lesz. A jelen fejezet csak azon dijakra vonatkozik, melyeket a képviselt fél saját ügyvédjének fizet, és nem terjed ki a perköltségekre, melyeknek megállapítása mindenesetre a bíróságok hatásköréhez tartozik. Kétségtelen ugyan, hogy a perköltségekben szintén csak az ügyvédi fáradozásnak, az ellenfél részéről fizetendő jutalomdija állapittatik meg, — s így erre nézve már, nehogy a bírói Önkény lehetővé tétessék, igazolható volna egy törvényes díjszabályzat megállapítása. Azonban az eziránti intézkedés a polgári perrendtartással áll szoros összefüggésben, és az ügyvédi rendtartás körébe nem vonható. 53—55. §§. Az előleges egyezkedések az ügyvédi munkadíj iránt, a felek egyezkedési szabadságánál fogva természetesen jogérvényesek. Sőt ily egyezkedések nemcsak az ügyvédnek, de a megbízó félnek is érdekében vannak, mert míg ez ily utón egy jeles ügyvéd közreműködését biztosítja ügye részére; addig az ügyvéd is nagyobb buzgósággal járand el, ha jutalmát már előre meghatározva, és biztosítva látja. Azonban, nehogy ezen előleges egyezkedés visszaélésekre adjon alkalmat, és könnyenhivő, tapasztalatlan felek kizsarolására használtathassék fel ; továbbá, hogy a fél is viszont biztosítva legyen az ügyvéd hanyag és rendetlen eljárása ellen: okvetlen szükség van az 54. és 55-ik §§-ok rendelkezéseire. Erre nézve az 1850. hannoverai dijtörvény szolgált irányadásul. 56. g. Ezen §. rendelkezései nem annyira jogi szempontokon, mint inkább azon tekinteten alapulnak, hogy az ilyféle szerződések az ügyvéd' tekintélyt sértik, és annak erkölcsi alapját aláássák ; — a pertárgy hányadának jutalomdíj fejében kikötése szintén a tilalmak közé felvétetni javasoltatván ; e javaslat el nem fogadtatott, mert ez csak az előleges szabad egyezkedésnek korlátolása lenne, és a hol ez megtiltva nincsen, ott a hányadnak kikötése sem tiltható meg. 57-58. §§. Azon kérdés, ki állapítsa meg az ügyvéd jutalomdiját saját fele irányában, mind a véleményekben, mind a bizottság előtt vita tárgyát képezte. Az eredeti tervezet ezen megállapítást az ügyvédi kamarákra bizta, és a kamara határozatai ellen felébb vitelt engedelt a legfőbb itélőszékhez ; ez által vélvén az ügyvédeknek függetlenségét az alsóbb fokú bíróságok önkényes eljárása ellen védhetni, másrészt pedig a legfőbb ítélőszékhez megengedett felebbvitel a felek érdekét is megóván. A tervezet ezen rendelkezése mellett felhozatott : hogy ha az ügyvédi jutalomdíj megállapítása kivétetik az ügyvédi kar kezéből, ezzel autonómiája lényeges csorbát szenvedne, ezen felül az ügyvéd a bíróságok irányában helytelen függőségi viszonyba jutna, végre a bíróságok általi megállapítás, a kedvezés vagy ellenségeskedés esetében visszaélésekre vezetne ; a mennyiben az ügyvédi kamara megállapítása ugy tekintetnék, mint saját ügyben való bíráskodás, ezen látszólagos visszásságon a felebbezés jogorvoslata utján lehet segíteni. Azonban tekintettel a beérkezett véleményekben foglalt indítványokra is, az uj szerkezetet fogadtam el, melynél fogva a díjjegyzék megállapítását nem vélem a kamarára bizhatónak. Az
