Főrendiházi irományok, 1872. IV. kötet • 205-237. sz.
Irományszámok - 1872-232
CCXXXII. SZÁM. 353 Ezen eddig követett szabály a múlt század kereskedelmi tengerészetének azon felfogásán alapul, hogy a hajó mind béke mind háború idején a szerződésekben vagy a nemzetközi jogban sarkaló előnyöket, főkép a semlegesség előnyét annál nagyobb mértékben fogja élvezhetni, minél kétségtelenebb, hogy a hajó a háborút viselő nemzettel semmikép sincs ellentétes viszonyban. Ujabb időben azonban e felfogás a tengerészeti közjogban mindinkább háttérbe szorult és több ujabbkori törvényhozás, például az olasz, görög, franczia, dán stb. — eltért azon elvtől, hogy csak belföldiek által tulajdonba birt hajó tekinthető nemzetinek és kisebb-nagyobb részben külföldieknek részvétét a nemzeti kereskedésnél is megengedte, ezen irányt a tengerészeti rendszabályok átidomitásánál nálunk is tekintetbe venni következő okoknál fogva látszott czélszerünek. Hajó-vállalataink és különösen a kereskedelmi világ, jelesül a fiumei kereskedelmi- és ipar-kamara is hangosan követelték, hogy az eddig fennállott korlát szüntettessék meg és engedtessék a külföldi tőkének ut és mód hazai tengerész etünkben kedvező befektetést találhatni főkép azért, mert ezáltal a tőkeszegénységében sinlődő tengerészet nagy lendületben részesülhetne és a hajóépítés nagy mérvben elömozdittatnék. — Ezen kívánalom annál inkább indokolt, mivel kereskedelmi és közgazdasági törvényhozásunk iránya más téren is a lehető legnagyobb szabadelvüséget kivánja meghonosítani és ez által óhajtja a jólét hathatós előmozdítását elérni. A törvényjavaslat ennélfogva a hajótulajdonban V3" aa részig idegeneknek is enged részvételt, szem előtt tartván azt, hogy magánjogi és rendészeti szempontból ép ugy mint közjogilag az állam befolyása hajóira leginkább csak az által biztositható, ha a hajótulajdon nagyobb része mégis belföldiek kezében van. A tengeri kereskedelmi hajók természetük, rendeltetésük és czéljuk szerint különbözők és a törvényhozás kénytelen ezen különféleségeket figyelembe venni. Ennélfogva szükséges volt a hajókat bizonyos osztályzatokba sorozni. Az eddigi szabályzatok szerint következő osztályzatok állottak fenn : 1) Hosszujáratu hajók, 2) tágabb körű nagy partihajózásu hajók ; 3) korlátolt körű nagy partihaj ózásu hajók ; 4) tágabb körű kis partihaj ózásu hajók; 5) korlátolt körű nagy partihaj ózásu hajók ; 6) az osztrák és magyar-horvát tengerparti kis partihajózásu hajók. Ezen hatféle osztályzat nem volt czélszerü, sőt ellenkezőleg bizonyos tekintetben gátlólag hatott a tengeri kereskedésre, ily sokféle osztályzat más államokban nem is található és nálunk csakis onnan eredt, hogy a rendszer nélkül kibocsátott ujabb és ujabb szabályzatok a hajózás némely fajára kedvezményeket honositottak meg a nélkül, hogy az előbb fennálló korlátokat teljesen megszüntették volna. A hajók osztályozásának belső alapja azon követelményektől függ, melyeket az államigazgatás az egyes hajók parancsnokától, személyzetétől — sőt gyakran magának a hajónak alkatától igényel arra nézve, hogy bizonyos tengeri utat megtehessen. A szerint tehát, a mint a hajó-vállalatok hajójának rendeltetését kijelöli, meghatározza egyszersmind, mely osztályba kivánja azt sorozni s az állam ismét maga részéről kijelöli azon következményeket, melyeket a tengeri utazás czéljából az igy osztályozott hajó vezényletétől és a hajótól követel. Tengerészetünk viszonyainak leginkább megfelel azon három osztályzat, melyet a törvényjavaslat elfogad, s mely szerint kis partihajózás, nagy partihajózás és hosszujáratu hajózás különböztetik meg. A kis partihajőzds megfelel az eddigi tágabb körű kis partihajózásnak, szűkebb körű osztályzatra nincs szükség, mert azon ismeretekkel és tapasztalatokkal, melyek a hajónak a magyarFÖKENDI IROMÁNYOK IV. 1872/5. 45
