Főrendiházi irományok, 1872. II. kötet • 80-156. sz.
Irományszámok - 1872-85
LXXXV. SZÁM. 95 Melléklet a 85. számú irományhoz. Ministeri indokolás. A véderőről szóló 1868-ik évi XL. t.-cz. 38. §-a, a hosszasan szolgált altisztek ellátásának szükséges voltát elismervén, meghatározza: hogy „altiszteknek, a kik tizenkét évig s e közben legalább nyolcz évig mint altisztek tettleg szolgáltak a hadseregben, a hadi tengerészetuél vagy a honvéd-törzseknél és osztályoknál, és magukvi se letérői kedvező igazolványt nyertek, igényük van alkalmazásra, akár valamely közszolgálatban, akár pedig az állam által segélyezett vasúti, gőzhajózási és egyéb vállalatoknál". Miután továbbá ugyanezen §. rendeli, hogy e határozat foganatosítása külön törvény által szabályoztassék, van szerencsém a törvény e rendeletének eleget téve, a jelen törvényjavaslatot a tisztelt képviselőháznak bemutatni, és annak elfogadását különösen a következő indokokból ajánlani. Tekintve, hogy valamely hadseregnek harczképessége jó altisztek nélkül alig képzelhető, s hogy jó altisztek csakis hosszabb szolgálati idő alatt képeztethetnek s válhatnak olyanokká, hogy mind háború, mind béke idején egyaránt fontos feladatuknak kellően megfelelhessenek : magának az államnak érdekében áll, líogy a hadsereg és honvédség állományában hosszabb szolgálati idejű altisztek folytonosan mentül nagyobb számmal létezzenek. Minthogy azonban a rövid tartamú hadi szolgálatból hazatérő harczos régi foglalkozásához, életmódjához, melynek gyakorlatát a rövid szünetelés alatt még el nem feledte, könnyen visszatérhet, és igy kenyerét nehézség nélkül megkeresheti: — addig a hosszasan szolgált s családi kötelékétőli és régi keresetmódjától elvont altiszt, a hosszú idő alatt polgári foglalkozásától elszokva tér haza, és igy hű szolgálataiért érdemlett jutalmazás helyett kétes jövő válságainak van kitéve. Nem csak a méltányosság és igazság, de maga az állam érdeke is parancsolólag követel tehát, hogy a hosszabb ideig szolgált altiszteknek jövőjéről lehetőleg gondoskodva legyen, hogy ez által nekik a huzamos szolgálatra ösztön, s jövőjüket illetőleg biztosíték nyujtassék. Az ellátási helyek mennyiségének a törvényjavaslatban kitett mérvben leendő fentartására nézve, más mívelt államoknak a kérdéses czél foganatosítása végett tett intézkedései szolgáltak irányadóul. Poroszországban például, — daczára annak, hogy ott e tekintetben a körülmények kedvezőbbek, — minden állami hatóságoknál s állami segélyben részesülő vállalatoknál rendelkezés alatt levő szolgai és alsóbb kezelési állomások kizárólag hosszasan szolgált altisztek számára vannak fentartva. Francziaországban, hol az eddig fennállott katonai rendszer mellett az ellátásra váró altisztek száma nem oly nagy, — sa kormányzatnak ide kiható intézkedése nem oly szoros, mint Poroszországban, — mégis a fentebb emiitett állomásoknak háromnegyed része kizárólag hosszasan szolgált altisztek számára biztosíttatik.
