Főrendiházi irományok, 1872. I. kötet • 1-79. sz.

Irományszámok - 1872-54

LIV. SZÁM. 281 5-ször, hogy a társulat köteles a rendelkezési állapotban levő állami hivatalnokokat és kiszol­gált ugy rendes hadseregbeli, mint honvédségi altiszteket, a mennyiben azok a szükségelt képesség­gel birnak, s a felállitandó szolgálati rend kellékeinek megfelelhetnek, a szolgálati állomások betölté­sénél mások előtt figyelembe venni, és hogy magát feltétlenül aláveti azon törvénynek, mely a hadse­regben, haditengerészetnél vagy a honvédtörzsek és osztályoknál hosszan szolgált altiszteknek' az állam által segélyzett vasúti, gőzhajózási és egyéb vállalatoknál leendő alkalmazása iránt az 1868: 40. t. ez. 38. §. értelmében hozatni fog. 17. §• A kormány az őt illető főfelügyeleti jognál fogva jogositva vau, magának a pálya építése, valamint az üzlet czélszerüen és szilárdan eszközölt felszerelése és folytonos jókarban tartása iránt minden részben meggyőződést szerezni és meghagyni, hogy a mutatkozó hiányok pótoltassanak. A kormánynak joga van a részéről kiküldött közeg által az ügyvitelt megvizsgálni. A kormány által kiküldött biztosnak jogában áll az igazgató választmány ülésében, valamint a közgyűlésekben részt venni, nemkülönben az állam érdekére netán hátrányos intézkedéseket felfüg­geszteni és erről a ministeriumnak további eljárás végett jelentést tenni. Az engedélyes, illetőleg jogutódja a kormány megállapítása szerint az államkincstár javára évi átalányt tartozik fizetni, azon költségek és kiadások megtérítése fejében, melyek a kormány főfel­ügyeleti joga gyakorlatával, ugy az épitkezés tartama alatt, mint a pálya megnyitása után az államra nehezednek. Azon költségeket végre, melyek az engedélyezett vasútvonal előtanulmányozása folytán az en­gedély megadásáig a kormánynak okoztattak, köteles engedélyes a m. k. kormány által kijelölendő határidő alatt megtéríteni. 18. §. Az engedély tartama az 1. §-ban idézett ideiglenes vasutengedélyezési szabály 9. §-ának b) pontja alatt uj vasút felállítása ellen kimondott oltalommal 90 évre állapittatik meg, mely időszak lefolyásával elenyészik. Kezdetét veszi azon napon, a melyen az egész engedélyezett vonal a közforga­lomnak átadatik. Ezenkívül elenyészik az engedély akkor is, ha nem tartatnak meg a vonalzási munkálatok az épités megkezdésére és befejezésére, valamint az üzlet megnyitására nézve kitűzött határidők s az elmulasztás a fennidézett vasutengedélyezési szabály 11. §-. 6) pontja értelmében nem igazoltathatók. 19. §. A kormány fentartja magának a jogot, hogy az engedélyezési törvény hatályba léptétől szá­mított harminez év lefolyása után az engedélyezett pályát minden időben beválthassa. A beváltási ár meghatározására a vállalatnak a valóságos beváltást megelőző hét év alatt, évi tiszta jövedelmei fognak felszámittatni, mely összegből a két legmostohább év tiszta jövedelme levonatván, a fenmaradt Öt év átlagos tiszta jövedelme fog kiszámíttatni. Ezen átlagos összeg, mely mindazonáltal a társulati összes értékek 5% kamatjainak fedezésére és a kormány által megállapítandó törlesztési terv szerint azok törlesztésére szükséges összegnél ke­vesebb nem lehet, az engedélyesnek a megállapított engedély tartamáig, mint évi járadék fizetendő. 20. § Az engedély megszűntével, valamint a pálya beváltásának bekövetkeztével, az állam az első esetben ingyen, az utóbbiban a 19. §. értelmében meghatározott évi járadék fizetése mellett lép az itt FŐRENDI IROMÁNYOK. 1S72/5. 36

Next

/
Thumbnails
Contents