Főrendiházi irományok, 1869. III. kötet • 190-255. sz.
Irományszámok - 1869-193
CXCIII. SZÁM. 19 A mennyiben pedig a pálya e végre kellő magassággal nem bírna, ez esetben a műépitményeknél egész három méter nyilasig, legalább a hidoszlopok készítendők kőanyagból, vagy jól kiégetett téglából, melyen a felső szerkezet, a gerendák, valamint a befedés fából is előállíthatók. A több mint 3 méter nyilassal biró müépitmények egészen fából állíthatók elő. b) Felépítmény. A felépítmény és minden alkatrészeinek előállítása és a földmű-anyagok szállítása körül, valamint a sínutaknak az állomásoknál elrendezésére nézve azon szabályok és szabványrajzok követendők, melyek az állam költségén foganatba vett Il-od rendű (Miskolcz-Bánréve) vonalokra nézve megállapittattak, és a melyek szerint a síneknek egy méter hosszúságban 47.2 vámfont súlylyal kell birniok. — A kitérőknél a talpfák kizárólag tölgyfából, egyébként pedig tölgy- vagy a legkipróbáltabb rendszer szerint telitett (impragnált) bükkfából készíttessenek és szállíttassanak, Az engedélyes társulat köteles a nyilt pályának és az állomások sínutainak előállításához szükséges felépítmény-anyagokon kívül ezeknek még egy százalékát, valamint minden 25 kitérő után legalább egy teljes kitérő- és keresztvágány szerkezetet is az azokhoz szükségelt talpfákkal együtt mint tartalékanyagot az építési alapból előállítani. Az állomások mellék-vágányaira legfeljebb az egész pályahossz 10 százaléka fog követeltetni. A felépítményhez szükséges mindennemű vasanyagot és gyári felműkészitményeket köteles az engedélyes társulat lehetőleg a belföldön beszerezni be. A mennyiben ki nem elégitő ajánlatok miatt ezen anyagok szállítása szükségképen külföldről eszközöltetnék, ez esetben egyrészt a beszerzési hely iránt az engedélyes társulat és a kormány közt egyezség hozandó létre; másrészt a külföldről szállított anyagok és gyári készítmények után járó behozatali vám egészben az engedélyes társulatot fogja terhelni. c) Épületek, pályaelzárás, jelzések. Mindazon építkezések, a melyek a vontatási és a mtíhelyi szolgálat czéljából szükségeltetnek, valamint az 1-ső osztályú felvételi épületek, végre egyéb a helységek közvetlen közelében fekvő épületek, a kormány határozataihoz képest vagy egészen kőből, illetőleg téglából, vagy pedig berakott gerendafalazattal állitandók elő. A többi épületek mind fából, mindazonáltal kííalapzattal építendők ki. Minden állomási berendezés azon szabályok és szabványrajzok szerint előállítandó, melyek az állam költségén foganatba vett Il-od rendű (Miskolcz-Bánréve) vonalaknál hason munkálatokra nézve megállapittattak. Ugyanez áll átalában a pálya elzárása és korlátolása, valamint a jelzési készületek és az egész jelzési rendszerre nézve is. d) Állomások. A vonal a tiszavidéki vasút nyíregyházi állomásánál veszi kezdetét, és az Ungvár melletti csatornáig terjed. A két végállomás közt legfeljebb nyolcz közbeneső állomás lesz fölállítandó. A vontatási szolgálat czéljaira szükségelt épületek és elrendezések, továbbá a kijavítási műhelyek azon állomásokon lesznek előllitandók, a mely állomásokat a kormány az engedélyes társulat indítványára e tekintetben kijelölni fog. — A közbeneső állomások osztályozása, valamint a két végállomásoknál a szükségletnek megfelelő berendezések és a vontatási szolgálat, továbbá a kijavítási műhelyek czéljaira szükségelt épületek és elrendezések iránt a kormány fog határozni. 3*