Főrendiházi irományok, 1865. II. kötet • 167-339. sz.

Irományszámok - 1865-281

372 CCLXXXI. SZÁM. c) Epületek, pályaelzárás, jelzések. Az épületek kőből készitendők, kivéve az áruraktárakat, rakodókat és a kisebb melléképü­leteket, melyek akár kőből, akár fából is előállíthatók. Minden állomási berendezés végleg azon szabályok és szabványrajzok szerint előállítandó, melyek az államköltségen foganatba vett vonalaknál hason munkálatokra nézve megállapittattak. Ugyanez áll átalában a pálya elzárása és korlátolása, valamint a jelzéni készületek és az egész jelzési rendszerre nézve is. r d) Állomások. A fővonalnak Nagy-Várad és Kolozsvár közti szakaszán felállítandó állomásai, valamint a kolozsvári pályaudvar is, a már elkészített tervezetek szerint építendők. Kolozsvárott azonban, tekin­tettel a vonal folytatására, a pályaudvar tervezett épületei még további építkezésekkel szaporitandók, nevezetesen az utasok fölvételére szolgáló épületrész nagyobbítandó lesz még egy-két oldalra nyíló étteremmel, egy szolgálati és öltöző helyiséggel, egy udvari teremmel és ahhoz tartozó szolgálati helyi­séggel. Továbbá elŐállitandó egy, a központi igazgatásra, valamint a vontatási szolgálat czéljaira be­rendezett épület, szolgahelyiségekkel, egy nagy szénraktárral, pályafentartási szerek raktárával, egy vizemlő gépezettel és egy vízmelegítővel ellálott lámpaszertárral. A kapusi és brassói állomások, a fővonalon teljesítendő vontatási szolgálat czéljaira, nagyobb mérvben, a gerendi, tövisi, marosvásárhelyi és nagy-szebeni állomások pedig, a szárnyvonalakon tel­jesítendő vontatási czéljainak megfelelőleg, berendezendők. Továbbá az engedélyezett vonalak összes állomásai, kivéve a csupán csak kitérés czéljából felállítandó Pata alatti állomást, valamint a csupán csak utasok felvétele czéljából felállítandó kará­csonfalvai, dánosi, bennei, rákosi, ágostonfalvai, végül ladamosi állomásokat, utasok és terhek felvételére és szállítására berendezendők. Ezeken felül, az összesen felállítandó 15 vizállomás részbea egy^ részben két vizmedenczével lesz ellátandó. A segesvári állomás, tekintettel a megnyitási határidőkre, mint ideiglenes vég állomás lesz berendezendő. A nagy-szebeni és brassói pályaudvarok a kolozsvári pályaudvar részére készített tervezetekkel hasonlag (analog) lesznek eléállitandók. Az állomások különben osztályozásukhoz képest a magyar kir. állam vaspályák szabvány­rajzai szerint építendők, megjegyeztetvén, hogy a nagyobb állomásoknál 450 méter helyett 500 mé­ternyi hosszúság is követelhető. 1-ső oszt. állomás lesz szám szerint legalább 10. *5-lk , ? g „ jj „ J5 O. o-ik. „ jj » ,j jj „ b. A hol a vontatási szolgálatnak megfelelő készletek léteznek, ott a forgalmi eszközökön telje­sítendő csekélyebb igazitások czéljából kisebb műhelyek állitandók fel. Egy nagy központi műhelynek felállítása külön egyezmény tárgya marad. Az állomások átalában oly képen építendők, hogy azokat szükség szerint meg lehessen hosz­szabbitani. Az engedélyezett pálya Nagy-Váradon a tiszavidéki és Károly-Fehérvárott az első erdélyi vasúttal közös vaspálya-udvarral birand. Vajon és mily mértékben szükségeltetnek ezen vaspálya-udvaroknál uj építkezések, az csak akkor lesz elhatározandó, midőn a fenemiitett két társulattal az ebbeli tárgyalás ok be fognak fejeztetni.

Next

/
Thumbnails
Contents