Főrendiházi irományok, 1865. I. kötet • 1-166. sz.
Irományszámok - 1865-149
314 . CIL. SZÁM. akár az álladalom, akár magános jogosítottak által kezeltessenek, a másik álladalomhoz tartozóknak, hasonló feltételek és illetékek mellett engedendő meg, mint a saját államhoz tartozóknak. Illetékek a tengervilágitás és hajókalauzolásnál megengedhető' eltérő határozatok föntartása mellett, csak az ily épitmények vagy intézetek valóságos használatánál szedethetnek be. Ezeknek a föntartási költségeket, a befektetett tó'kepénz országszerte divatozó kamataival együtt nem szabad meghaladniok. Utvámok a megrakott jármüvektől oly országutakon, melyek közvetlenül vagy közvetve a szerződő államoknak egymásközti, vagy a külfölddel való összeköttetésére szolgálnak, ott, hol ezek egy igás marhától és egy geogr. mértföldre egy ezüst garasra (5 kr. o. é.) vagy fölebb rúgnak, Iegfölebba most érvényben álló összegekben; ott pedig, hol azok ezen összeget nem érik el, legfölebb ezen utóbbi erejéig szedhetők. Az ország határain áthaladó forgalomra vetett utvámok az emiitett országutakon az ut hosszához mérve a saját állami területre szoritkozó forgalomért járókat meg nem haladhatják. Vaspályákra nézve nem ezen, hanem a 16. és 17. czikkekben foglalt határozatok érvényesek. 16. Czikk. Vaspályákon, a szállitványok idejére, módjára és árára vonatkozólag a másik fél alattvalói és azoknak árúi, kevésbbé kedvező bánásmód alá nem vétethetnek mint a saját alattvalók és azoknak árui. A másik álladalom területéből ki- vagy oda történő átszállításokért egyik álladalom által sem szedhetők magasabb vaspályái fuvarilletékek azoknál, melyek alá ugyanazon vaspályán a saját területen fel- és lerakott áruk aránylag esnek. 17. Czikk. » A szerződő felek azon lesznek, hogy területeikben a vasúti áruszállítás az egyhelyen összetalálkozó pályák közti közvetlen sinösszeköttetések előllitása által és a szállító eszközöknek egyik pályáról a másikra átvitele által lehetőleg megkönnyittessék. Továbbá ott, hol határszéleiken közvetlen sínösszeköttetések léteznek, és a szállító eszközök átmenete történik, azon árúkat, melyek szabály szer üleg lezárható kocsikban vitetnek be, és ugyanazon kocsikon az ország belsejében oly helyre szállíttatnak, hol az elintézésre jogosított vám- vagy adóhivatal létezik, a határszélen való bevallástól, lerakástól és átvizsgálástól, mint szintén a csomózástól felmentendik, a mennyiben azok a rakj egy zékek és te he rl évelek átadása által be vitelre bejelentetnek. Oly árúk, melyek szabályszerüleg lezárható vaspályakocsikban valamelyik szerződő fél területén át a másiknak területéből ki — vagy oda be, átrakodás nélkül vitetnek, az árúbevallástól, lerakodástól és átvizsgálástól, mint szintén a csomózástól ugy az ország belsejében, mint a határszéleken menten hagyandók, a mennyiben azok a rakjegyzékek és teherlevelek átadása által átvitelre bejelentetnek. A fönebbi határozmányok foganatosítása azonban attól feltételeztetik, hogy az érdeklett vaspálya igazgatóságok a kocsiknak az ország belsejében levő elintéző hivatalnál, vagy a kimeneti hivatalnál sértetlen zárral és kellő időben megérkezése iránt kötelezettséget vállaltak. A mennyiben a szerződő felek egyike a vámkezelés tekintetében más államokkal az itt említetteknél nagyobb könnyítéseket állapított volna meg, e könnyítések a másik féllel való forgalomnál is a kölcsönösség feltétele mellett alkalmazást találnak. , *'•'•'. 18. Czikk. A szerződő felek alattvalói kereskedés és ipar megkezdése és folytatása, valamint a fizetendő adóra nézve a benszülöttekkel egyforma bánásmódban részesülnek. A gyógyszertári üzletre és a vándor iparra ezen határozmány nem alkalmazható.