Főrendiházi irományok, 1865. I. kötet • 1-166. sz.
Irományszámok - 1865-149
CIL. SZÁM. 311 \ szerződő féllel. Ennélfogva minden, más álladalmaknak ezen tekintetekben engedett kedvezmény, a másik szerződő félnek viszonkedvezmény nélkül egyidejűleg megadandó. Ez alól csak azon kedvezmények vétetnek ki, melyeket az egyik szerződő féllel most vagy jövendőben vámegyletet alkotó álladalmak élveznek, mint szintén azon kedvezmények, melyek más álladalmaknak a fenálló szerződések által engedtettek, és a fenebbi határozmányok alkalmazásából határozottan kizárvák. E kedvezmények ezen álladalmaknak ugyanezen tárgyakra nézve, az illető szerződvények lefolyta után is, de nem magasb mértékben megadhatók. 3. Czikk. A szerződő felek kölcsönös forgalmi könnyítéseket kívántak életbe léptetni országaik nyers terményeinek vámmentes, ipartermékeinek pedig mérsékelt vámtételek mellett megengedendő bevitele alapján. Ehhez képest abban egyeztek meg, hogy az egyik terület szabad forgalmából a másik területbe való bevitelnél ő cs. és kir. apostoli felsége mindkét állama területén az A), a vámegyletben pedig #, B) alatti mellékletben megjelölt áruktól, az ott meghatározott beviteli illetékeken kívül, mások, illetőleg azoknál magasabbak nem fognak szedetni. Ha a szerződő feleknek egyike szükségesnek találná az ezen mellékletekben említett belföldi termékek vagy gyártmányok valamelyikére uj belföldi adót vagy ez adóhoz pótlékot kivetni, a hasonmemü külföldi tárgy a bevitelnél azonnal egyenlő vagy megfelelő adóval terhelhető leszen. - • 4. Czikk. Az egyik szerződő fél területéről a másik területére átvitt árúk mindkét részről minden kiviteli illetéktől menteseknek nyilváníttatnak. Ezen határozmány alól csak a következő árúk vétetnek ki, melyektől az alábbjegyzett kiviteli illetékek szedhetők, ugyanis: a vámegyéletben : rongyok és papírgyártásra*szolgáló más hulladékoktól, és pedig a) nem tiszta selyemtől, rongy péppé őrölve is, mázolatpapir és papirszeletektől 1 2 | 5 tallér (2 írt 55 kr. d. n. é.) minden vámmázsa után ; b) ócska alattság, ócska halászhálók és kötelektől, kátrányozva vagy nem kátrányozva x | 3 tallér (35 kr d. n. é.) vámmázsánkint ,* ő császári és királyi apostoli felsége államaiban : a) Az A) melléklet l~ső sz. 6. a) tétele alatt megnevezett bőröktől és irháktól 2 frt 50 kr* o. é. egy-egy vámmázsa után. b) Az A) melléklet 49. b) tétele alatt említett rongyoktól és a papírgyártáshoz szükséges más hulladékoktól 2 frt o. é. minden vámmázsa után. 2. A szerződő államok mindegyikében némely termények kivitelénél engedett kiviteli visszatérítéseknél csak azon vámok vagy belső adók téríthetők meg, melyek az említett terményektől vagy •azok készítésére felhasznált anyagoktól szedettek. Ezeket meghaladó kiviteli jutalmat ama visszatérítések ne foglaljanak magokban. Ezen visszatérítések összegének, vagy azoknak a vámokhoz és a belföldi adókhoz való arányának megváltoztatása kölcsönösen közöltetni fog, 5. Czikk. Azon árúktól, melyek az egyik szerződő fél területén át, a másik szerződő fél területéből kifagy abba bevitetnek, átviteli illetékeket szedni nem szabad. 40*