1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.

Felsőház - XIII. A kormányzó által élethossziglan kinevezett felsőházi tagok - Ripka Ferencz dr.

pedig államtitkár lett. Esztendők hosszú során át állt a pénzügy­minisztérium hitelügyi és költségvetési osztályának élén s külö­nösen az Ausztriával folytatott örökös kiegyezési tárgyalás k alatt fejtett ki rendkívül értékes tevékenységet, amelynek kézzel­fogható eredménye a közös terhekből Magyarországra eső kvóta egyre jelentékenyebb csökkenésében jelentkezett. Érdemeinek elismeréséül a király 1911-ben valóságos belső titkos tanácsosává nevezte ki. 1918-ban az Osztrág—Magyar Bank alkormányzója lett. A volt közös jegybanktól az összeomlás után megválva, 1921-ben az 1921. évi XIV. törvénycikkel felállított m. kir. ÁUami Jegyinté zet alelnökévé, 1923-ban pedig a Magyar Nemzeti Bank alel­nökévé neveztetett ki. Egyike legkiválóbb pénzügyi szakfér­fiainknak; tekintélyes része volt a pénzügyi rekonstrukció keresztülvitelében s ama nagy munkában, mely a kilencszáz­húszas évek közepetáján a Nemzeti Bankot Európa első jegy­intézetei közé emelte. Elnöke a Biztosítási Szaktanácsnak. 1927 óta — kormányzói kinevezés alapján — tagja a felsőháznak. RIPKA FERENCZ DR. Budapest székesfőváros főpolgármestere. 1871-ben született Isaszegen. A középiskola! a budai II. ker. főreáliskolában, főiskolai tanulmányait pedig részben Budapesten, részben Kolozsváron végezte. Államtudo­mányi doktori oklevele van. Magyar királyi udvari tanácsos, a Eerenc József-rend lo­vagja, a vitézségi érem szalagjával díszített koronás érdemkereszt, a kormányzói ismé­telt elismerést jelképező koronás ezüstérem, a ..Pro Ecdesia et Pontiflce" pápai kereszt és a bolgár polgári érdemrend tulajdonosit. Fonyód község dísz­polgára. A főváros közéletében már régen ve/etö szerepet visz. Különösen népszerű már évtizedek óta a Krisztinavárosban, ahol elnöke a Krisztinavárosi Róni. Kat. Egyházközségnek, a Budai Társaskörnek, a 33-as Labdarugó Klubnak és elnöke a világhírű Budai Dalárdának, amely az ő buzgó és szeretetteljes vezetése alatt szerzett dicsőséget a anagyar névnek az egész világon, leg­utóbb Londonban, ahol magyar dallal győzte meg angol hallga­tóságát a magyar kultúra magas színvonaláról. Elnöke a Klotild Szeretetház Egyesületnek és a fonyódi Gróf Zichy Béla-telepnek, amelyet ő virágoztatott fel nagyszerű fürdőteleppé. Számos köz­535

Next

/
Thumbnails
Contents