1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.
Felsőház - XII. Szervezetek és intézmények által választott felsőházi tagok - Sámik József - Sesztina Jenő
rökországban és Egyiptomban is. Huszonkétéves volt, amikor hazatért Debrecenbe és belépett a nagyatyja, Sesztina János által még 1819-ben alapított debreceni vaskereskedésbe, amelyet évtizedek lankadatlan, szorgalmas, kitartó és eredményes munkássápávai az ország egyik legnagyobb vasüzletévé fejlesztett. Éveken át elnöke volt a Magyar Védőegyesület debreceni fiókjának, ő alapította a szakmájával rokon Debreceni Vas- és Rézbutorgyár R.-T.-ot és nagy szerepe volt a Debreceni Mezőgazdasági Gépgyár megalapításában is. ö vetette meg az alapját az Első Debreceni Gőzszappangyár R.-T.-nak. Különféle ipari és kereskedelmi vállalatok igazgatóságában foglal helyet s több érdekképviseleti szervezet vezetőjévé választotta. A Debreceni Mezőgazdasági Gépgyár R.-T., a Debreceni Vas- és Rézbutorgyár R.-T. igazgatósági elnöke; elnöke az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár debreceni fiókjának, éveken át elnöke volt a Debreceni Kereskedelmi és Iparbank R.-T.-nak; igazgatósági tagja a Magyar Acélipar R.-T.nak, felügyelő bizottsági tagja a Borsodmiskolci és Debreceni István-Gőzmalmok R.-T.-nak; a Magyar Nemzeti Bank váltóbirálója, a Magyar Vaskeieskedelmi Alkalmazotlak, Vas- és Fémipari Tisztviselők Országos Nyugdijegyesülete debreceni fiókjának elnöke, az Országos Vaskeresketelmi és Vasipari Szövetség alelnöke, a Tiszántúli Madárvédő Egyesület alelnöke, a Városi Múzeum Bizottság tagja stb. A debreceni kereskedelmi és iparkamarának 1907 óta beltagja, 1926 óta elnöke. Az 1914 óta épített egyetlen magyar vasút, a Kocsárd—Fehérgyarmat vasúti vonal megépítése nagy mértékben az ő fáradhatatlan agitációjának az eredménye. Közgazdasági és kulturális téren kifejtett érdemes és eredményes munkásságát a legfelsőbb helyen is elismeréssel fogadták. A kormányzó kormányfőtanácsossá nevezte ki közéleti érdemeiért. Jelentős kulturális tevékenysége köréből megemlítendő, hogy négy iskolát tart fenn, fáradhatatlanul dolgozik a Debrecen városi muzumi bizottságban. Az ő érdeme, hogy a Déri-múzeum végre felépült. Választmányi tagja a Csokonai Körnek, alapitó tagja a Tisza István Tudományos Társaságnak. Nagy szerepet játszik Debrecen város társadalmi életében is. A város társasági életének, társadalmi, emberbaráti intézményeinek népszerű és tekintélyes, hangadó tagja. A vidéki kereskedelmi és iparkamarák körében is nagy befolyása van és népszerűségnek örvend. Érdemes munkásságának elismerését jelenti, hogy a vidéki kereskedelmi és iparkamarák képviselőjükül beküldték az országgyűlés felsőházába. 498