1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.
Felsőház - XII. Szervezetek és intézmények által választott felsőházi tagok - Szarvassy Imre dr. - Székács Antal
SZARVASSY IMRE. Budapesten született 1872-ben. Itt végezte tanulmányait, amelyek során 1894ben a műegyetemen vegyészi s 1896-ban a tudományegyetemen bölcsészettudori oklevelet nyert. 1894-től 1897-ig tanársegéd volt a műegyetemen, 1899-ben p^dig, miután másfél évig tartó külföldi tanulmányútjáról, mely kiterjedt Európa minden indusztriális államára, visszatért Budapestre, műegyetemi adjunktus lett. A kémia tudományát művelte s kiváló képességeinek s önálló kutatómunkájának sikerei gyorsan vitték előre pályáján: 1900ban magántanár, 190'2-ben nyilvános rendkívüli, 1905-ben pedig nyilvános rendes tanár lett s ma is kémiát tanit a műegyetemen. A Magyar Tudományos Akadémia 1910-ben levelező, 1922-ben pedig rendes tagjává választotta. Tagja a Szent István-Akadémiának is. Az elektrokémia s a vegyészeti ipar más ágazataiba vágó dolgozatai magyar és német szakfolyóiratokban jelentek meg sjelennek meg most is sűrű egymásutánban. Mint vegyész Európaszerte ismert nevet vivott ki magának. Intézete egyike a legmintaszerübb tudományos intézeteknek. Élénk összeköttetést tart a külföldi tudományos világgal, különösen a némettel, ahol igen megbecsülik. A felsőházban a kir. József-műegyetemet képviseli. SZÉKÁCS ANTAL A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, m. kir. udvari tanácsos, Budapesten, 1802-ben született, régi előkelő polgári családból. A budapesti állami reáliskolában nevelkedett, azután pedig kereskedelmi akadémiát végzett. Kezdettől fogva a kommerciális pályán működik: ma a fővárosi keres* kedővilág egyik legnagyobb tekintélyű képviselője. Nagykereskedő: a Schwarc A. és Fiai régi üvegnagykereskedő cég beltagja. Közgazdasági tanulmányai során ismételten megfordult Európa minden országában s rendkívül alapos és nagykiterjedésű szakismereteit a kormányok is több izben igénybevették. A világháború alatt kormányküldetésben hosszasan tartóz32* 499