1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.

Képviselőház - Petracsek Lajos dr.

i'lsö képviselőházban is, és mikor Almásy László pártelnököt a Ház az elnöki méltóságba emelte, a párt elnöki tisztében ő lett az utóda s az mind a mai napig is. Nagy agrárpolitikai és politikai elfoglaltsága mellett számos jelentős intézményünkben és egyháza életében is vezető szerepe van. így többek között elnöke a Protestáns Árvaegyletnek és li'Iiigyelője a bányai ev. egyházkerületnek, valamint a tolna — somogy—baranyai ev. egyházmegyének és elnöke a Bethlen Gábor Szövetségnek. Kerülete minden községének díszpolgára, Tolna vármegye törvényhatósági bizottságának örökös tagja. A képviselőházban — most már negyedízben — a gyönki ke­rületet képviseli, mely ezúttal is egyhangúan választotta meg. PETRACSEK LAJOS DR. (Budapesti budai kerület) Besztercén született, 1891-ben. Iskoláit Budapesten végezte s 1913-ban avatták a Pázmány Péter-egyetemen a jog- és állam­tudományok doktorává. A hadüzenet nap­jáig Kozma Jenő dr.-nak, a fővárosi községi politikában pártvezérének ügyvédi irodájá­ban jelöltösködött, a háború kitörésének napjától pedig 1917 novemberéig katonai szolgálatot teljesített. Ekkor a földmivelés­ügyi miniszter jószágigazgatósági fogalma­zóvá nevezte ki s birtokpolitikai tanul­mányai alapján az erdélyi telepítési akcióhoz osztotta be. Ott dolgozott 1918 febiuárjáig, amikor a honvédelmi s a földmivelési minisztérium közös elhatározása alapján megbízást kapott a nád­nak takarmánycélokra való kitermeléseié, amit aztán saját tervei alapján hajtott végre. Hamarosan a l'üldmivelésügyi miniszté­rium háborús ellátási osztályába rendeltetett, ahol a takarmány­illát ás vezetőjének volt a helyettese s e minőségében ő szervezte meg a hadsereg 1918. évi takarmányellátását. 1919 októberéig maradt e beosztásában: e/után az általa tervezett mezőgazdasági export vezetésére és lebonyolítására kapott megbízást a földmive­lési kormánytól; 1920-ban a Futura gabonarekviráló osztályának volt vezérlitkára s e minőségében ő organizálta az utolsó gabona­lekvirálást. E munkájának befejezése után az egyik nagyobb budapesti malomcsoportnál vállalt átmenetileg bizalmi állást. 1923-ban ügyvédi vizsgát tett s azóta Budapesten ügyvédi gya­korlatot folytat. Huda közéletében ez idő óta nagy szerepel 235

Next

/
Thumbnails
Contents