1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.

Képviselőház - Apponyi Albert gróf

házban képviselte e párt álláspontját. Sennyey Pál báró visszavonulása után (1878), mikor az egyesült (mérsékelt) ellenzék a konzervativpárt, Szilágyi Dezső pártonkívüli csoportjának s a független szabadelvű pártnak fúziójából megalakult — („habarékpárt", amint Verhovay Gyula nevezte) — ehhez csatlakozott s kiváló képességei ebben a pártban Szilágyi Dezső kilépése után vezető szerephez juttatták. Pártja 1892 októberében a „Nemzeti Párt" nevet vette fel s mint ilyen állott fenn, míg 1900 februárjában bele nem olvadt a szabadelvüpártba. Addig azonban még súlyos ellenzéki harcokat vivott a mindenkori kormány ellen. 1889-ben az összes ellenzéki pártok élén vett részt az emlékezetes véderővitában, a kiegyezésben biztosított nemzeti jogok érvényesítését követelve. Ez a harc megtörte Tisza Kálmán tizenötéves uralmát; bukása rövidesen (1890) be is következett. Utódát, Szapáry Gyula grófot Apponyi eleinte támogatta, de ellene fordult, mikor az eredeti közigazgatási reformtörvényjavaslat helyett beérte volna annak törvénybeiktatásával, hogy a közigazgatás állami feladat és végképpen ellenzékbe ment, amikor Szapáry 1891 októberében provizóriumot kért (meg is kapta), azzal a célzattal, hogy a Ház feloszlatására szabad kezet nyerjen. A feloszlatás be is következett, ámde a választási harcból, mely 1892-ben exlexben folyt le, az ellenzék s vele a Nemzeti Párt is, megerősödve került ki. Szapáry még ebben az esztendőben meg is tflikott s ebben nem kis része volt Apponyinak. 1892 május 27-én Siondotta híres beszédét, mely az egyházpolitikai reformhoz megadta az iniciativát. Irányi Dániel ugyanis megtette a függetlenségi párt szokásos valiásszabadsági indítványát, melyet a miniszterelnök a régi sablon szerint ellenzett, Apponyi pedig említett nagyhatású beszédében az indítvány védelmére kelt. A mozgalom mely beszéde nyomán a szabadelvüpártban támadt, oly erős volt, hogy a kormány kénytelen volt Irányi indítványához hozzájárulni s a Ház azt majdnem egyhangúlag elfogadta. Ez az incidens megingatta az amúgy sem erős kormány helyzetét, melyet Után a budai honvédemlék körül támadt bonyodalom rövidesen végképpen felborított. A Szapáry-kormány lemondott s a helyzet olyan volt, hogy már-már a Nemzeti Párt kormányrajutásával és Apponyi miniszterségével kellett számolni, amikor az Apponyikombináció, mert a Nemzeti Párt katonai követelményeinek honorálásához kötötte részvételét a kormányzatban, meghiúsult. Megalakult tehát a Wekerle-kormány, a „kötelező" polgári házassággal, mint föprogramponttal. Apponyi, bár az egyházpolitikai reformot helyeselte, a „kötelező" polgári házasság kérdésében nem értett egyet Wekerlével s igy az ellenzékkel küzdött a kormány javaslatai ellen, ezek azonban különösen a főrendiházra 11