1931-1935. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési Almanach 1931–36. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Bp. 1931.

A felsőház - A felsőház tagjainak életrajzi adatai - Latin és görögszertartású római katolikus egyháznagyok - Kriston Endre - Dr. Fehér Gyula

325 prefektusa lett, majd Kolozsvárott és Budapesten a rendi hittudo­mányi és tanárképző intézetben, a Kalazantinumban mint teológiai tanár működött, később prefektus és spirituális lett. 1923-ban a rendi fiatalok nevelési és tanulmányi ügyeinek központi vezetését vette át, az 1925. évi rendi káptalan pedig asszisztenssé, a rendfőnök taná­csának tagjává választotta. Az 1928. évi rendi káptalan választotta a Kegyes Tanítórend magyar főnökévé. Tevékeny irodalmi munkássá­got fejtett ki. Több hittudományi és pedagógiai tanulmánya jelent meg. A budapesti egyetem hittudományi kara a hittudomány művelése terén kifejtett munkássága elismeréséül 1926-ban bekebelezett dok­torai közé iktatta. Tagja a közoktatásügyi bizottságnak. Kriston Endre (Felszentelt püspök, az egri székesfőkáptalan nagyprépostja) 1877-ben született Kemecsén, Szabolcs vármegyében. Atyja földbirtokos volt. Kö­zépiskoláit és a hittudományi főiskolát Eger­ben végezte el. Néhai Samassa József bíbor­nok, egri érseknek tíz éven át volt titkára, 1912-ben pedig Szmrecsányi Lajos érseknek irodaigazgatója lett. 1917-ben az érsek egri kanonokká, 1903-ban pedig segédpüspökké nevezte ki. 1930-ban lett az egri székesfő­káptalan nagyprépostja. Kemecse község díszpolgára. Több tanulmányutat tett Nyu­gat-Európában, különösen Olaszországban, Ausztriában, Svájcban és Bajorországban. Tollából számos szociális irányú cikk jelent meg és több népművelési iratot adott ki. Elnöke az egri egyház­megyei irodalmi egyesületnek. Tagja a közoktatásügyi bizottságnak. Dr Fehér Gyula (Az esztergomi székesfőkáptalan nagyprépostja) 1858-ban született Abonyban. Pápai pre­látus, szentistváni címzetes prépost, a II. osztályú magyar érdemkereszt tulajdonosa. A Ferencz József-rend lovagja, Komárom­Esztergom egyesített vármegyék törvényha­tósági bizottságának örökös tagja. Az egye­temet Bécsben hallgatta. Teológiai tanul­mányait a Szent Ágostonról nevezett bécsi felsőbb papnevelő intézetben végezte. Korán kitűnt tehetségével s gyorsan haladt előre pályáján. 1882-ben szentelték pappá, 1884-ben líceumi tanár lett, 1885-ben pedig Esztergom belvárosi plébánosa. 1907-ben esztergomi kanonok, 1920-ban honti főesperes, 1923-ban

Next

/
Thumbnails
Contents